Hirdetés

Fidesz: teljesen új családtámogatási rendszer jön létre

A Fidesz szerint teljesen új családtámogatási rendszer jön létre Magyarországon a kormány legutóbbi döntése nyomán.

családtámogatási rendszer, család, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet előző napi döntését értékelve kiemelte, hogy a visegrádi frakcióülésen hozott politikai elhatározástól számított két hónapon belül megszületett a döntés a gyed extra bevezetéséről.

A szóvivő köszönetet mondott az elvégzett munkáért és kiemelte: a családokat segítő csomagnak több része van. A kiskeresetű családok adóját 2014 január 1-jétől tovább csökkentik és így a nettó fizetésük tovább emelkedik. Az erről szóló törvényjavaslat az Országgyűlés előtt van, és várhatóan két hét múlva döntés is születik. Emellett a gyermekeket vállaló fiatalokat úgy is segíteni kívánják, hogy a diákhitel egy részét átvállalja a kormány. A jövő évi büdzsében ennek a fedezete, mintegy 4 milliárd forint, rendelkezésre áll - mutatott rá.

Kitért arra is, hogy a harmadik vállalás volt a gyed extra bevezetése, amely egyszerre segíti a kisgyermekes édesanyákat pénzügyileg és a foglalkoztatásukat is. Ezzel egy teljesen új családtámogatási rendszer jön létre két hónap múlva - rögzítette.

A kormánypárti politikus szerint az intézkedés többféle módon segíti a gyermekvállalást. A kisgyermekes édesanyák számára vonzóbbá teszi egy újabb gyermek vállalását, illetve a részidős munkavállalást. Könnyebbé teszi a döntést az egyetem melletti gyermekvállalás esetén, és a munkaadók számára vonzóbbá teszi a többgyermekes édesanyák foglalkoztatását - sorolta.

A szociális és családügyért felelős államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében. Soltész Miklós elmondta, négy konkrét intézkedésről döntöttek a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben.

családtámogatási rendszer, család, egészségpolitika

2013-11-07 17:25:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop