Hirdetés

Halaszthatatlan a nem egészségügyi végzettségű dolgozók béremelése

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke szerint nem lehet tovább halogatni az egészségügyben dolgozó, nem egészségügyi végzettségűek béremelését. Molnár Attila erről egy pénteki, balatonfüredi konferencián beszélt.

egészségügy, egészségpolitika, bér |

MTI Hírek10

Elmondta, hogy az elmúlt két évben a gazdasági, műszaki, ügyviteli területen dolgozók nem kaptak béremelést, ami - mint fogalmazott - számos intézményben okozott komoly bérfeszültséget a dolgozók között. Számításai szerint az ezen a területen egészségügyi intézményben dolgozó mintegy 25 ezer ember szükséges béremelése éves szinten ötmilliárd forintot tenne ki, a járulékokat is hozzászámítva pedig további 1,8 milliárd forintot. Az ötmilliárd forint 10 százalékos emelésnek felelne meg - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy 2011-ben ezen a területen dolgozók átlagbére 52 ezerrel, míg tavaly 63 ezer forinttal maradt el az egészségügyi átlagbértől. Az EGVE-elnök úgy vélte, ha megtörténne ez a béremelés, annak végrehajtását mindenképpen intézményi hatáskörben kellene "levezényelni".

Az EGVE felmérést készített az egészségügyben dolgozó gazdasági, műszaki, ügyviteli munkakörben tevékenykedők körében a 2009-2012 közötti időszakról. Összesen 125 egészségügyi intézményből kapták vissza a kitöltött kérdőívek, és az ezekben a munkaterületeken foglalkoztatott 25 ezer ember 73 százalékának, majdnem 18 ezer ember adatait dolgozták fel.

Iskolai végzettség szerint közülük 3346-an felsőfokú, 7363-an középfokú és 7246-an alapfokú végzettségűek.

Besorolási bérüket tekintve a felmérésből kiderült, hogy a felsőfokú végzettségűek illetménye járulékok nélkül átlagosan nettó 238 ezer 624 forint, a középfokú végzettségűeké 123 ezer 018, az alapfokú végzettségűeké pedig 95 ezer 050 forint volt, 2012 decemberének végén. Akkor a kérdőívet visszaküldők járulékok nélküli átlagbére nettó 133 ezer 272 forint volt.

egészségügy, egészségpolitika, bér

2013-10-04 16:49:13

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop