Hirdetés

Sátortábort vertek a pozsonyi kormánypalota előtt tiltakozó ápolónők

Sátortábort vert a pozsonyi kormánypalota előtt szerdán a béremelésért küzdő és az egészségügyi ágazat állapotai ellen tiltakozó ápolónők egy csoportja.

Pozsony, egészségügy, béremelés, tiltakozás |

MTI Hírek10

Az ápolónők és szülészasszisztensek érdekképviselete által szervezett tiltakozó akció annak a közel két és fél éve tartó küzdelemnek az újabb mozzanata, amellyel a szakmán belül uralkodó állapotok tarthatatlanságára akarják felhívni a figyelmet. Az tiltakozás mintegy ötven résztvevője péntekig akar a kormánypalota előtt sátorozni.

Elmondásuk szerint a figyelemfelkeltő akcióval azt szeretnék elérni, hogy a szaktárca képviselőivel folytatott többszöri, ám megegyezést nem hozó tárgyalás után, a kormány érdemben is foglalkozzon követeléseikkel.

Jelezték: ezúttal nem elégszenek meg ígéretekkel és további nyomásgyakorló akciókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha mostani tiltakozásuk nem hozna kézzel fogható eredményt.

Az egészségügyi dolgozók részint munkakörülményeik tarthatatlanságát, konkrétan a szakmán belül tapasztalható alulfoglalkoztatottságot, valamint a túlóra pénzek és a veszélyességi pótlékok elmaradását nehezményezik. Elfogadhatatlannak tartják, hogy Szlovákiában az állami egészségügyi intézményekben egy nővérre átlagban 30 beteg jut, vagyis háromszor több mint amennyi átlagban az EU tagországokban.

Ezenfelül tiltakozni kívánnak az alkotmánybíróság azon, júniusi döntése ellen is, amely az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a számukra magasabb bérküszöböt megszabó törvényt. A jogszabály, amelyet még az előző kormány hagyott jóvá egy az ápolónők bérköveteléseit támogató, negyedmillió aláírást tartalmazó petíció benyújtását követően, a ledolgozott évektől függően 640 és 928 euró (mintegy 192 ezer és 278 ezer forint) közötti bérminimumot szabott meg az egészségügyi dolgozók számára.

A rögtönzött sátortábor lakóit szerda estig Robert Fico kormányának egy képviselője sem kereste fel a kormánypalota előtti téren. Zuzana Zvolenská, a szaktárca vezetője Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján azt üzente a tiltakozóknak: prioritásként számolnak követelések teljesítésével, ám alapvető fontosságú, hogy mennyi anyagi eszköz áll majd a tárca rendelkezésére a jövő évi költségvetésben.

Pozsony, egészségügy, béremelés, tiltakozás

2013-10-02 21:59:57

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop