Hirdetés

Januári bérrendezést szeretnének a szociális ágazatban dolgozók

Januári bérrendezést szeretnének a szociális ágazatban dolgozók, azt kérik, hogy az egészségügyben alkalmazott bértáblához hasonlót alkalmazzanak esetükben is - közölte a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára szerdán az MTI-vel.

bér, szociális ágazat, egészségpolitika, egészségügy |

MTI Hírek10

Boros Péterné azután nyilatkozott, hogy a szociális terület szakszervezetei délelőtt szakmai és ágazati egyeztetést folytattak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkárságával.

A főtitkár szerint a szociális szféra bérrendezésének forrásigénye mintegy 30 milliárd forint lehet.

Hangsúlyozta, csak a mielőbbi bérrendezéssel lehet megakadályozni a dolgozók elvándorlását külföldre vagy más területekre, azt, hogy "a szociális szakma ne kerüljön krízisbe".

Közölte, a szerdai egyeztetésen a munkavállalói érdekképviseletek megfogalmazták elvárásaikat a kormánynak az idei és a 2014-es kereseti helyzetre vonatkozóan. Jelezték azt is, szerintük a szociális területen speciális életpályarendszert kellene kialakítani. Ennek összeállításához felajánlották szakértőik segítségét.

A találkozón az idei elmaradt keresetek növelésére fenntartották az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalói oldal által korábban követelt béren kívüli juttatás igényét - ismertette a főtitkár.

Azt kérik, hogy ez minden szociális területen foglalkoztatott munkavállaló számára legyen egységesen 120 ezer forint, Erzsébet-utalványban - tette hozzá.

bér, szociális ágazat, egészségpolitika, egészségügy

2013-09-11 22:45:52

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop