Hirdetés

Amerikai jog: tilos kutyának grimaszolni, katasztrófát okozni, hatnál több vibrátort tartani

Az Egyesült Államokban számos furcsa jogszabály van érvényben: van olyan állam, ahol tilos grimaszolva nézni a kutyákra, máshol a katasztrófaokozást tiltja törvény, de akad olyan állam is, amely jogszabályban határozza meg, hány vibrátort birtokolhatnak lakosai.

jog, Egyesült Államok, bulvár, jogszabály |

MTI Hírek10

Az amerikai Iowa államban vakok is kaphatnak fegyverviselési engedélyt - erre a napokban hívta fel az amerikai és nemzetközi sajtó a figyelmet. Bár a középnyugati államban korábban is vásárolhattak fegyvert a látássérültek, egy 2011-es törvénymódosítás nyomán azt bárhova magukkal is vihetik. A törvény szerint ugyanis testi fogyatékosság miatt senkit sem szabad kizárni a fegyverviselésből. Arról, hogy eddig hány engedélyt adtak ki látássérülteknek, nincsenek adatok, ám például Polk megyében már legalább három olyan lakos kapott fegyverviselési engedélyt, aki látásproblémái miatt nem vezethet.

A megdöbbenést és komoly vitákat kiváltó szabályozás kapcsán a Daily Mirror című brit lap összegyűjtött néhány furcsa, életben lévő amerikai jogszabályt.

Oklahoma államban például törvény tiltja, hogy az emberek grimaszolva nézzenek a kutyákra. Még saját kutyájának sem vághat senki pofákat. Utah államban törvénybe foglalták, hogy tilos katasztrófát okozni. A megfogalmazás szerint illegális cselekedetnek számít, ha valaki emberek sokaságának sérülést okoz vagy anyagi kárt, például robbantással, árvízzel, lavinával, radioaktív anyag elszabadításával. Idahóban tilos a magáningatlanokról az utcára söpörni a szemetet, legyen szó akár csak porról.

Texasban nem szabad fejenként hatnál több vibrátort birtokolni. Aki áthágja a mennyiségi maximumot, azt a rendőrség őrizetbe veheti. San Franciscóban törvénybe ütköző, ha valaki koszos alsóneművel törölgeti autóját. A jogszabály megfogalmazásából - mutat rá a bit lap - ugyanakkor az következik, hogy tiszta bugyival, gatyával szabad kocsit pucolni.

Nyugat-Virgina Nicholas nevű megyéjében törvény tiltja a lelkészeknek, hogy derűs történeteket, "urambocsá" vicceket mondjanak pulpitusukról istentiszteleten.

Az utóbbi esztendőkben sok országban szigorítottak a dohányzás szabályain, az Indiana állambeli South Bendben azonban szükségét érezték annak, hogy majmokra is kiterjesszék a korlátozásokat. Törvény mondja ki, hogy majom nem cigarettázhat. Ugyanakkor szivarozhatnak, de csakis kültéren.

jog, Egyesült Államok, bulvár, jogszabály

2013-09-11 01:30:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop