Hirdetés

Koraszülöttek ügye - Kórházszövetség: kiemelkedő a miskolci megyei kórház teljesítménye

A miskolci megyei kórház gyermekegészségügyi központja és újszülött-koraszülött intenzív osztálya nagyon nehéz feladatokat vállalt, és kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt évtizedekben - írta a Magyar Kórházszövetség elnöksége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Miskolci megyei kórház, koraszülöttek, egészségügy |

MTI Hírek10

Hangsúlyozták, hogy "az ott folyó munka számos egészségpolitikai, szakmai és társadalmi elismerést kapott és megbecsülést érdemel". Ezért a betegeket, a hozzátartozókat és a közvéleményt arra kérik, hogy továbbra is bizalommal vegyék igénybe a magyar kórházrendszer és ezen belül a miskolci kórház ellátásait.

A szakmai vizsgálat eredményét még nem ismerik, de kórházszövetség elnöksége figyelemmel kíséri a miskolci kórházban több koraszülött halálával összefüggésben kialakult helyzetet. "A széleskörű szakmai vizsgálat eredményét követően választ fogunk kapni a még nyitott kérdésekre, és ha találunk javítani valót, azt közös erőfeszítéssel ki fogjuk küszöbölni" - írták.

Hangsúlyozták, hogy a magyar kórházak újszülött intenzív osztályain az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt azoknak a születésükkor is már életveszélyben lévő gyermekeknek a száma, akik életben maradnak, és az életminőségük is javul a korábbi időszakokhoz képest.

Ennek kapcsán a kórházszövetség közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon még mindig több száz koraszülöttet veszítenek el évente, és ennek oka az is, hogy a sok társadalmi, kulturális, szociális és egészségügyi probléma miatt a koraszülési arány kiemelkedően magas.

Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán közölte: a Miskolci Rendőrkapitányságon múlt hét pénteken egy 37 éves miskolci férfi és egy 31 éves miskolci nő tett feljelentést. A két egymástól független feljelentés szerint júliusban a kórházban megszületett gyermekeik (egy-egy fiúgyermek) "halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása".

Kedden és csütörtökön a nyomozó hatóságok a felderítés, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatása és a bizonyítási eszközök beszerzése érdekében foglaltak le a kórházban elhunyt koraszülöttekre vonatkozó iratokat. Az eljárás a betegellátást nem veszélyeztette és nem veszélyezteti - tették hozzá.

Miskolci megyei kórház, koraszülöttek, egészségügy

2013-08-16 16:27:05

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop