Hirdetés

Emmi: szeptembertől újra lehet három havi gyógyszeradagot felírni

Szeptember 1-jétől újra lehet három havi gyógyszeradagot felírni a vényekre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

egészségügy, gyógyszer, Emmi, egészségpolitika |

MTI Hírek10

A közlemény szerint több gyógyszerészeti rendelet mellett módosulnak a gyógyszerrendelés és -kiváltás szabályai, továbbá a gyógyszertárak személyi minimumfeltételei.

A változás lényege, hogy az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer legkorábbi kiváltásának időpontját. A vények három hónapos érvényességi idején belül a beteg dönthet, hogy egyszerre, vagy receptenként kívánja a számára felírt gyógyszereket kiváltani.

A tárca szerint a változtatást azt tette lehetővé, hogy időközben jelentősen csökkent a generikus gyógyszerek árszintje, illetve számos, korábban is kórházban beadott drága gyógyszert tavaly óta a kórházak rendelnek meg a betegeknek. Ezen intézkedés következtében - tette hozzá az egészségügyi államtitkárság - könnyebbé és rugalmasabbá válik a krónikus betegek gyógyszerkiváltása.

A legnagyobb költségű (50 ezer forint feletti árú) gyógyszerek kiváltása esetében a takarékos gyógyszerfelhasználás megvalósítása érdekében - meghatározott eseteket leszámítva - továbbra is indokolt, hogy a gyógyszereket 30 naponta váltsák ki.

Októbertől lehetőség lesz arra is, hogy egy beteg külföldön váltsa ki gyógyszerét. Ezt a vények kölcsönös elismeréséről szóló uniós irányelv hazai szabályozásba ültetése teszi lehetővé. Az orvosnak lehetősége lesz arra is, hogy a kiváltás országában ismert nyelven állítsa ki a receptet.

Az egészségügyért felelős államtitkárság közlése szerint szeptembertől változnak a gyógyszertárak személyi minimumfeltételei is. A módosítással továbbra is biztosított, hogy a gyógyszertári szakemberek a gyógyszer- és betegbiztonságot garantáló létszámban vegyenek részt a gyógyszertárak munkájában.

Az új szabályozásnak megfelelően - amely öt külön kategóriába sorolja a gyógyszertárakat nyitvatartási idejük alapján - a patikák heti 40 óra nyitvatartási idő alatt egy gyógyszerészt, míg heti 67 óra felett már négy gyógyszerészt és emellett négy szakasszisztenst kötelesek foglalkoztatni. Ha a beváltott vények száma meghaladja a havi kétezret, akkor kétezer vényenként további egy gyógyszerész vagy szakasszisztens foglalkoztatására kötelezik a patikát.

egészségügy, gyógyszer, Emmi, egészségpolitika

2013-08-05 14:07:14

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop