Hirdetés

MSZP: a kormány "kómában tartja" az egészségügyet

Az MSZP szerint a kormány a pénzkivonásokkal, valamint szervezetlen irányításával és hatalmi arroganciájával "kómában tartja" az egészségügyet.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Erről Kökény Mihály, a szocialisták szakpolitikusa beszélt pénteken, Budapesten újságíróknak, hangsúlyozva, Orbán Viktor kormányfő nem véletlenül hagyta említés nélkül kabinetje egészségügy-politikáját a Wall Street Journalnak adott interjújában.

"A kiábrándultság csendje uralkodik a lepukkant kórházak falai között" - fogalmazott a volt miniszter, aki szerint elmaradni látszik az egészségügyi dolgozók béremelése. Hozzátette, az érintettek csak illetménykiegészítésre számíthatnak, a két évvel ezelőtt befagyasztott ügyeleti díjak változására nem, így a hétköznap önkéntes ügyeletet vállaló orvosok a rendes órabérük mindössze 60 százalékára számíthatnak.

Kökény Mihály kiemelte továbbá, hogy a kórházaknak a tervezett illetménykiegészítésre sincs kellő fedezetük, hiszen többen már most sem tudják fizetni számláikat. Példaként említette a Péterfy Sándor utcai kórházat, ahol közlése szerint 2,5-3 milliárd forinttal tartoznak a beszállítóknak.

A politikus kitért arra: nemcsak a pénzhiány, hanem a szervezetlen kormányzati irányítás és a kabinet hatalmi arroganciája is kedvezőtlenül hat az egészségügyre. Hozzátette, ezért találkozhatnak a betegek egyre többször ingerült orvosokkal, ápolókkal. Kiemelte, a sajtóban a napokban kritizált János kórház esete csak a jéghegy csúcsa, ugyanakkor remélik, hogy alaposan, az intézmény vezetésére kiterjedő vizsgálatot folytatnak az ügyben, mivel információk szerint a kórház menedzsmentjében Szócska Miklós egészségügyi államtitkár testvére is részt vesz önkéntes alapon.

Kökény Mihály a fentieken túl az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók folytatódó kivándorlását is aggasztónak nevezte.

Az MSZP mindezen problémákat úgy oldaná meg kormányra kerülése esetén, hogy "befektetésként tekintene az egészségügyre", vagyis több pénzt fordítana az ágazatra - fogalmazta meg pártja ígéretét a politikus. Hangsúlyozta, kabinetalakításuk esetén az egészségügyi dolgozók alapbérét és ügyeleti díjait is emelnék, több praxispénzhez juttatnák a háziorvosokat, továbbá életpályamodellel és a kényszernyugdíjazás eltörlésével próbálnák mérsékelni a kivándorlást, miközben növelnék az orvostanhallgatók számát és helyreállítanák a középfokú ápolóképzést.

egészségügy, egészségpolitika

2013-07-19 19:07:28

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop