Hirdetés

Rezidensszövetség: az elvándorlás megállításához újabb intézkedések kellenek

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosi elvándorlás megállítása érdekében folytatni és bővíteni kellene a Markusovszky-ösztöndíjat, és más területeket is be kellene vonni a hiányszakmák közé. Dénes Tamás az MTI-nek hétfőn nyilatkozva utóbbira a mellkassebészetet, valamint az érsebészetet említette.

egészségügy, rezidensek, elvándorlás |

MTI Hírek10

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az előző év első félévéhez képest jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Mint írták: az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai alapján 2012 első félévében 542, 2013-ban június 30-áig 454 orvos kérvényezett hatósági bizonyítványt. Közülük az idén 247, míg tavaly 342 orvos volt, aki első alkalommal fordult ez ügyben a hivatalhoz.

Az egészségügyi szakdolgozók esetében viszont ellentétes a tendencia, míg 2012 első felében 300, addig az idén június végéig már 360 egészségügyi szakdolgozó kért külföldi munkavállaláshoz igazolást.

Az egészségügyi államtitkárság arra is kitért, hogy az elvándorlás a 35 év alatti orvosok és a rezidensek körében csökkent jelentősen. "Ez minden valószínűség szerint a Markusovszky Lajos ösztöndíjprogramnak, a hiányszakmák után járó többletpénznek és a fokozatos bérkiegészítésnek köszönhető" - tették hozzá.

A rezidensszövetség elnöke is a pótlékokkal, valamint a Markusovszky-ösztöndíjprogrammal magyarázta a 35 év alattiak elvándorlási kedvének csökkenését. Dénes Tamás kiemelte: ez az eredmény egyértelmű üzenet arra, hogy a ezeket a programokat folytatni kell, és forrást kell biztosítania az egészségügy finanszírozására.

egészségügy, rezidensek, elvándorlás

2013-07-15 20:33:33

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop