Hirdetés

MOK: a háziorvosok nem kaptak béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és - az eddig ismert tervezetek alapján - idén sem kapnak béremelést.

egészségügy, bérek, egészségpolitika |

MTI Hírek10

A MOK csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a 2013-ra bejelentett egészségügyi béremelésről szóló hírekre és nyilatkozatokra.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán arról beszélt, hogy ha pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt, akkor újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik. Erre idén 30 milliárd forintot fordítanak.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke közleményében azt írta: az egészségügyi béremelés előrelépést jelent, viszont sajnálattal látják, hogy az alapellátás megint kimaradt a bérfejlesztésből. Az LMP szerint nagy szükség van a háziorvosi ellátás megerősítésére, ahogyan a kormány korábban ígérte is. Azt várják, erről ne feledkezzenek meg - hangsúlyozta a független országgyűlési képviselő.

A MOK közleményében kifejtette, hogy tavaly november elsejétől a háziorvosi praxisok átlagosan 70 ezer forintos bevételnövekményt kaptak kártyapénzemelés formájában, a fogorvosi praxisok pedig ennek a felét sem. "Ez nem béremelés" - szögezte le a MOK. Ezt az összeget elsősorban a praxisok szükségszerű gazdasági egyensúlyba hozására kell fordítani, "béremelésre nem vagy csak alig-alig jut belőle" - tették hozzá.

A MOK szerint ha ezt a havi 70 ezer forintot teljes egészében béremelésre lehetne fordítani, - a kötelezően levonandó közterhek után - az alapellátó szakorvosoknak nagyjából havi bruttó 25 ezer, a szakdolgozóknak pedig alig bruttó 10 ezer forint emelést tudnának adni. Összevetésül a MOK felhívta a figyelmet arra is, hogy ugyanezen időszakban a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok jelentős része összesen csaknem bruttó 110 ezer forint garantált béremelésben részesül.
egészségügy, bérek, egészségpolitika

2013-06-20 16:27:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop