Hirdetés

OGY - Egészségügyi bizottság: igen az egészségügyi salátatörvényre

Általános vitára alkalmasnak találta a parlament egészségügyi bizottsága keddi ülésén azt a salátatörvényt, amely rendezi egyebek között az idei béremelést, az implantátum-regiszter létrehozását, a határokon átnyúló egészségügyi ellátást, vagy megteremti annak lehetőségét, hogy a magánorvosok rákszűrési adatai egy központi nyilvántartásba kerüljenek.

egészségügy, salátatörvény, egészségpolitika, béremelés |

MTI Hírek10

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az ülésen azt mondta, a most benyújtott törvénytervezettel jobb és hatékonyabb lesz az egészségügyi ellátás.

A hétfőn bejelentett béremelésről szólva kifejtette, nem érti azokat a kritikákat, amelyek arról szólnak, hogy "nem elég" a most nyilvánosságra hozott emelés. Mint mondta, a döntésből kitűnik a kormány azon elkötelezettsége, hogy az egészségügyi ágazatot kiemelten kezeli.

Úgy fogalmazott, tulajdonképpen reálbéremelés történt, hiszen a jelenlegi jó inflációs helyzetben ez a pénz most még többet ér. Megjegyezte, a környező országokban egyedül Magyarország tudott béremelést adni az egészségügyben dolgozóknak.

Azokra a képviselői felvetésekre, amelyek arra vonatkoztak, hogy az alapellátás most miért maradt ki az emelésből, az államtitkár úgy reagált: tavaly az alapellátásban volt egy 14 százalékos emelés. "Ez egy folyamat" - fogalmazott, és vannak további tervek az alapellátási finanszírozás további emelésére, de ezt egy népegészségügyi programmal együtt kívánják majd végrehajtani.

A törvényjavaslatban szereplő határokon átnyúló egészségügyi ellátásról Páva Hanna egészségügyi helyettes államtitkár elmondta, ezt az uniós irányelvet 2013. október 25-ig kell a magyar jogrendbe átültetni. Lényege, hogy Magyarországnak el kell látnia az EGT-tagállamokból érkező betegeket, de a magyar biztosítottak is kezeltethetik magukat külföldön.

Páva Hanna ismertetése szerint a külföldi betegek is ugyanolyan szabályok szerint kezeltethetik magukat, mint a magyar betegek, azonban meg kell téríteniük az ellátás költségét. Ez a helyettes államtitkár szerint nem ró plusz terhet az E-Alapra.

Közérdekből azonban a magyar egészségügy ellátó megtagadhatja az uniós betegektől az ellátást, ha ezzel a területi ellátási kötelezettségének nem tud eleget tenni.

Magyar beteg külföldön is csak olyan ellátást vehet igénybe, amelyre itthon is jogosult lenne, és csak olyan mértékben, amennyibe az az ellátás Magyarországon került volna - ismertette Páva Hanna.

A helyettes államtitkár elmondta továbbá azt is, hogy bizonyos, általában nagy értékű ellátások esetében külön engedélyt kell kérni a magyar biztosítótól arra, hogy azt külföldön végezhessék el.

Több képviselő is felvetette, hogy esetleges visszaélésekre adhat okot a határokon átnyúló ellátások igénybevételének lehetősége.

Garai István (MSZP) úgy vélte, elsősorban arra kellene törekedni, hogy a beteg itthon gyógyuljon meg, Heintz Tamás (Fidesz) úgy fogalmazott, nagy a veszélye annak, hogy a tehetősebb réteg fogja kapni az ellátást, párttársa, Nagy Kálmán (KDNP) szerint pedig átgondoltan és jól kell definiálni, hogy kit kezelhetnek külföldön.

A képviselők úgy vélték, előremutató lépés a most bejelentett béremelés, de lehetőséget kell teremteni arra is, hogy a nem egészségügyi végzettségű, de a járóbeteg és kórházi ellátásban szorosan résztvevő munkavállalók bérét is emelje majd a kormány.
egészségügy, salátatörvény, egészségpolitika, béremelés

2013-05-14 18:57:08

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop