Hirdetés

MSZP: a kormány az egészségügyben is csak zűrzavart okozott

Az MSZP szerint az Orbán-kormány az egészségügyben is csak zűrzavart és forráshiányt okozott.

egészségpolitika, egészségügy |

MTI Hírek10

Kormos Kata, az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón reagált Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének a szavaira, aki egy friss felmérésre hivatkozva azt mondta: a lakosság és az orvosok körében is nőtt a bizalom az egészségügy iránt, Magyarország az egészségügy területén is jobban teljesít.

Az MSZP szóvivője ezzel szemben kijelentette: az elmúlt három évben romlott az ellátás színvonala, az idősebb orvosok nyugdíjazása, a fiatalok elvándorlása miatt pedig munkaerőhiány jellemzi az ágazatot.

Kormos Kata szerint egészségtelenül hosszúra nyúltak a várólisták, egyes betegeknek éveket kell várniuk a szükséges műtétre, "romokban hever a mentőszolgálat", a kormány pedig három év alatt 300 milliárd forintot vont ki az ágazatból.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy "a Fidesz szóvivője képes azt hazudni, hogy az emberek szerint minden rendben van az egészségügyben". Kormos Kata hangsúlyozta: ezt senki sem érzékeli, mindenki látja, hogy romokban hever az ágazat.

Az ellenzéki párt azt követeli: vonják vissza a kényszernyugdíjazásokat az egészségügyben.
egészségpolitika, egészségügy

2013-04-18 14:56:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop