Hirdetés

Egészségügyi államtitkárság: a szakemberhiány felszámolását is segíti, hogy többen tanulhatnak

Az egészségügyi ágazatban tapasztalható szakemberhiány fokozatos felszámolását segíti, hogy az idén országszerte az eredetileg meghirdetettnél többen vehetnek részt az általánosorvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésben - hangsúlyozta az egészségügyi államtitkárság az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

egészségügy, egészségügyi képzés, Hoffmann Rózsa |

MTI Hírek 2012 ;9

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a keddi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a szeptemberben induló tanévben ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal.

A módosítás értelmében 2400-zal több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilencszázzal nő az informatikushallgatók, hétszázzal a mezőgazdasági képzésre felvehetők száma. Az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel emelkedik a keretszám.

Az államtitkár azt is elmondta: szeptembertől az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán bevezetik kötelező jelleggel a heti öt testnevelésórát, illetve testmozgást, ettől a gyermekek egészségi állapotának jelentős javulását várja a kormány.

Az egészségügyi államtitkárság nagy eredménynek nevezte, hogy a felsőoktatási keretszámok és ösztöndíjak meghatározásakor az egészségügy kiemelt helyet foglal el. Mint kifejtették: "az orvosképzés jelentőségét jól jelzi az a tény", hogy az 1800 meghirdetett férőhely mindegyikén teljes állami ösztöndíjjal tanulhatnak a sikeresen pályázó diákok. Az egészségügyi felsőfokú szakképzésben több mint 3000 férőhelyre jelentkezhettek teljes ösztöndíjjal a diákok - tették hozzá.

A közlemény szerint az egészségügyi államtitkárság népegészségügyi szempontból kiemelten fontosnak tartja a magyar lakosság - különös tekintettel a gyermekek - mozgáskultúrájának és sportági ismereteinek a fejlesztését. Ezért rendkívül jelentősnek tartják a mindennapos testnevelés bevezetését az alap- és középfokú oktatásban, az államtitkárság tervei szerint ez már középtávon is hozzájárul a lakosság egészségi állapotának tartós javulásához.
egészségügy, egészségügyi képzés, Hoffmann Rózsa

2012-06-26 18:18:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop