Hirdetés

Törvénysértő volt az OEP vénytendere

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) szerint szabálytalan volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 216 millió vény előállítására kiírt tendere, jogsértően érvénytelenítették az Állami Nyomda (ÁNY) ajánlatát. Az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó Szenzor Számítóközpont Kft.-vel azonban a jogorvoslat ellenére - ellátási problémákra hivatkozva - már szerződést kötöttek - írja a Napi Gazdaság.

OEP, vény, közbeszerzés, egészségpolitika |

MTI Hírek 2012 ;9

A lap csütörtöki számában a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozat alapján ismerteti: a KD megállapította, hogy az egészségbiztosító eljárása során megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért egymillió forint pénzbírság, valamint az ÁNY részére 720 ezer forint igazgatási-szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte. Az OEP abban hibázott, hogy az eljárás során nem biztosított az ÁNY számára hiánypótlási lehetőséget, így nem győződött meg az ajánlat érvényességéről vagy érvénytelenségéről, ezzel megsértette a törvényt, szabálytalanul nyilvánította a nyomda ajánlatát érvénytelennek.

A döntés azonban már nem befolyásolta a beszerzés teljesítését, mivel az OEP március 26-án szerződést kötött a másik ajánlattevővel, amelynek ajánlatát érvényesnek fogadták el. A Szenzor így 216 millió receptet gyárthat és szállíthat az OEP-nek bruttó 285,3 millió forintért. Az ÁNY 268,8 millió forintos ajánlatot tett; a kiírás szerint az ajánlatok közül (ha lett volna több érvényes ajánlat) a legalacsonyabb ár alapján választottak volna nyertest.

A KD március 20-án indította el a jogorvoslati eljárást, az OEP pedig március 21-én kérte a döntőbizottságtól, hogy "halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdekre tekintettel engedélyezze a szerződéskötést a Szenzorral", amit a KD el is fogadott.

Az OEP szerint a szerződéskötés csúszása miatt napokon belül komoly ellátási gondokat okozhatott volna az orvosi vények hiánya. Márciusban több lap is arról számolt be, hogy egyes orvosok kifogytak az előnyomott vényekből, az ellátási probléma orvoslására az OEP által biztosított biankó vényből pedig jóval kevesebb van, mint amennyire egy praxisnak naponta szüksége van - ismerteti a lap.
OEP, vény, közbeszerzés, egészségpolitika

2012-05-14 00:32:41

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop