Hirdetés

Hét összevont kerületi népegészségügyi intézet működik majd Budapesten

Megkezdődött a népegészségügy átszervezése, amelynek eredményeképpen a korábbi tizenkét fővárosi intézet helyett Budán két, Pesten öt összevont kerületi népegészségügyi intézet jött létre - közölte Gerzson Éva, a fővárosi kormányhivatal sajtóreferense pénteken az MTI megkeresésére.

népegészségügy, egészségügy, ÁNTSZ |

MTI Hírek 2012 ;9

Mint kifejtette, tavaly január elsejével, a kormányhivatalok kialakításával megkezdődött a közigazgatás rendszerének átalakítása, amelynek célja "a hatékonyan működő jó állam megteremtése". Ennek része a központi hivatalok átszervezése, valamint azokkal együtt a különböző területi egységek átrendezése is. Ebbe a folyamatba illeszkedik a népegészségügy most megkezdődött átszervezése is - tette hozzá Gerzson Éva.

Január elsejével hatályba lépett a fővárosi és a Békés megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek területi egységeinek megváltoztatásáról szóló kormányrendelet - írta a sajtóreferens. Ez alapján az új intézetek kialakítása során figyelembe vették az ellátandó területet, a lakosságszámot és az intézményi feladatokat is, hogy arányos ellátó rendszer jöjjön létre.

Így Budán kettő, Pesten pedig öt összevont népegészségügyi intézet működik a jövőben. Budán az egyik intézetbe az I., a II. és a III. kerület, míg a másikba a XI., a XII. és a XXII. kerület tartozik. Pesten az egyik intézetbe a IV., az V. és a XIII. kerület, egy másikba a VI., a VII., a VIII. és a IX. kerület, a harmadikba pedig a X., a XVII. és a XVIII. kerület tartozik a jövőben. A negyedik területi egységben a XIV., a XV. és a XVI. kerületet, az ötödikben pedig a XIX., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületet vonták össze a főváros pesti felében - fejtette ki a kormányhivatal sajtóreferense.

Gerzson Éva arra is kitért, hogy a jogszabály-módosításból fakadó szervezetátalakulás a tizenkét intézet dolgozóinak - köztük a vezetőknek - a státuszát is érintette, e körben a kormányhivatal a szükséges munkajogi intézkedéseket megtette. A változások a feladatellátást nem érintik, az ügyintézés folyamatos - hangsúlyozta.

Mint írta, az új intézeti központokat a közeljövőben alakítják majd ki, melynek során a legfontosabb szempont a jó megközelíthetőség lesz. "A most városszerte, sokszor mostoha körülmények között működő telephelyeket - a közvagyonon belüli ingatlancserével - sokkal kevesebb, ugyanakkor jól felszerelt és magas szakmai színvonalon működő intézettel kívánjuk felváltani és a népegészségügy szolgálatába állítani" - fogalmazott a sajtóreferens.

A Népszava szerdai számában számolt be arról, hogy öt fővárosi, kerületi tiszti főorvost menesztettek előző nap azonnali hatállyal, 8 hónapos felmentési idővel.
népegészségügy, egészségügy, ÁNTSZ

2012-01-06 10:15:08

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop