Hirdetés

Szócska Miklós "adventi riogatás" helyett nyitott ajtóval várja a rezidenseket

Szócska Miklós nem kíván az "adventi riogatókhoz" csatlakozni, az egészségügyi államtitkár az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy e helyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.

egészségpolitika, rezidens, bér, felmondás |

MTI Hírek 2011 ;8

Szócska Miklós annak kapcsán beszélt erről, hogy a Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett akció során letétbe helyezett felmondólevelek hamarosan "aktiválódnak", ami a szövetség elnöke, Papp Magor szerint alapjaiban megrendíti majd az egészségügyi ellátórendszert.

Mint mondta: az államtitkárság a biztonságos betegellátás érdekében a tiszti főorvos segítségével méri fel, hogy az orvosok akciói miként befolyásolják a kórházak működését, és az intézmények vezetői hogyan készülnek az esetleges rendkívüli helyzetre. Ha az érintettek beváltják "riogatásukat", januárban válik láthatóvá a probléma nagysága. Attól számítva, a felmondási idő alatt, az ágazat vezetése és a kórházigazgatók tárgyalni fognak a kollégákkal, mindent megtesznek azért, hogy megoldják a helyzetet.

Ha mégis előállna egy krízishelyzet, az államtitkárság gondoskodni fog arról, hogy ne maradjanak ellátatlanul a betegek - mondta Szócska Miklós, leszögezve: biztos abban, hogy az orvos társadalom felelős része partner lesz a betegek ellátásában.

Szócska Miklós - annak kapcsán, hogy Papp Magor többször úgy nyilatkozott, az államtitkár nem hajlandó egyeztetni velük - azt
mondta: egyik egészségügyi csoportért sem tett annyit, mint a rezidensekért. Ajtaja továbbra is mindig nyitva áll a rezidensek előtt - tette hozzá az államtitkár.

Papp Magor múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az "Élhető magyar egészségügyért" mozgalmukban gyűjtött felmondólevelek száma december elején már a 2500-at is meghaladta. Mint kiemelte: már öt megyében gyűlt össze olyan kritikus mennyiségű felmondás, amely azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvos-ellátottságát.

Kedden az m1 Az Este című műsorában Papp Magor azt mondta: a Veszprém megyei kórházban az intézményben dolgozók csaknem 70 százaléka letétbe helyezte a felmondását, s ez országos jelenség.

Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója az MTI-nek erre aznap úgy reagált, kórházuk minden eshetőségre felkészült vészforgatókönyvvel. Ugyanakkor kiemelte: a 70 százalékos arányt "nehéz számnak tartja", különösen mivel az intézmény 250 orvosának jelentős része vállalkozásban dolgozik, akik ilyen módon nem is tudnának felmondani.

Mint kifejtette: sem szándékuk, sem jogi lehetőségük nincs arra, hogy bármi módon hamarabb megtudják az összegyűjtött felmondólevelek számát, így nem tudja, hányan csatlakoztak intézményében a rezidensek akciójához. Rácz Jenő szólt arról is, hogy tudomása szerint kórházában senki sem csatlakozott a Magyar Orvosok Szövetsége által hirdetett akcióhoz, amelyben az orvosok kinyilváníthatják, hogy nem hajlandók önként túlmunkát vállalni.
egészségpolitika, rezidens, bér, felmondás

2011-12-23 07:12:14

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop