Hirdetés

Réthelyi Miklós: nem csökkenhet az egészségügyiek jövedelme

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megengedhetetlennek tart bármilyen jogszabály-változtatást, amelynek következtében csökkenne az egészségügyben dolgozók jövedelme - a tárcavezető erről a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban beszélt.

egészségpolitika, orvos, fizetés |

MTI Hírek 2011 ;8

A lapnak arra a felvetésére, hogy a nemzetgazdasági tárcánál formálódó új Munka törvénykönyve jelentősen csökkentené a műszakpótlékok összegét, Réthelyi Miklós elmondta, hogy az új jogszabály pontos tartalmáról még folynak az egyeztetések. "Ugyanakkor leszögezem: abból semmilyen körülmények között nem engedünk, hogy a jelenlegi bérmennyiség továbbra is biztosítva legyen az orvosok, a szakdolgozók részére" - tette hozzá.

A miniszter szerint az egészségügy működési feltételeit a várható jövő évi költségvetési forráscsökkenés ellenére biztosítani tudják, és az ágazatnak a Semmelweis terv alapján megkezdődő funkcionális átrendezése nyomán javulnak majd a körülmények, csökken az ápolási idő.

Mint mondta, azt nem ígérheti meg, hogy jövőre béremelés lesz az egészségügyben, arra akkor lesz lehetőség, amikor az ország gazdasági helyzete megengedi. Réthelyi Miklós reményét fejezte ki, hogy a rezidensek jelentős része élni fog a felajánlott ötéves ösztöndíj lehetőségével.

Az oktatási területről elmondta, hogy az új köz- és felsőoktatási törvény koncepciója elkészült, azt a kormány bármikor napirendre tűzheti. Az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek tervezett csökkentését érintő kérdésre kifejtette: ma az általános iskolai évfolyamok 98-99 ezer fős létszámmal működnek, míg a korábbi években 140 ezres volt a létszám, s ez demográfiai hullámvölgy hamarosan eléri az egyetemeket. Ha pedig a minőséget tartani akarják, nem vehetnek fel minden egyes jelentkezőt az egyetemekre.

Az Operaházat illetően elmondta, hogy az évad mindenképpen elkezdődik, a nyitáshoz szükséges lépések már megtörténtek. Az Operaháztól zárolt 900 millió forintra vonatkozó kérdésre a miniszter közölte, hogy az intézmény szervezetében átalakításokra van szükség, s "ha a minisztériumban lehetőség adódik az elvont pénz részleges kompenzálására, akkor minden erőnkkel segíteni fogjuk az Operát".

Réthelyi Miklós szerint bárki kerül az Operaház élére, erőfeszítéseket kell tennie, hogy az Erkel, amely most alkalmatlan előadások megtartására, ismét működőképes színház legyen.
egészségpolitika, orvos, fizetés

2011-08-22 18:32:56

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop