Hirdetés

Tisztiorvosi vizsgálat a megyei kórház szülészetén

megyei kórház, tisztiorvosi vizsgálat, fertőzés, szülészet |

Népszabadság   Népszabadság

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tegnap vizsgálatot kezdeményezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szülészeti osztályán - erről tájékoztatta tudósítónkat dr. Lencsés Katalin, a borsodi tisztiorvosi szolgálat osztályvezetője.

Mint arról tegnapi lapunkban már beszámoltunk, a kórházban nemrégiben két császármetszéssel szült asszony kapott fertőzést. Katona Zoltántól, a megyei kórház igazgató főorvosától megtudtuk: mindkét asszonyt ugyanaz az orvos műtötte meg, és mindketten a staphylococcus nevű, az emberi bőrön is megtalálható - kézfogással is terjedő - baktériummal fertőződtek meg. Más forrásból úgy tudjuk, hogy mindkét asszony méhét el kellett távolítani. A két eset között egy hónap telt el.

Az első beteg, egy 26 éves nő szeptember 20-án hozta világra gyermekét. Néhány nappal azt követően, hogy hazaengedték, torokfájással és lázzal újra kórházba került, több osztályon kezelték, jelenleg a miskolci Semmelweis Kórház intenzív osztályán fekszik: orvosai szerint méhe eltávolítása óta remény van a felépülésére.

A másik asszony négy hete szült, a császármetszést követően méhgyulladást kapott, majd a beteg szervet el kellett távolítani: a staphylococcussal fertőzött asszony állapota javult, ő a napokban hazatérhet.

Az ÁNTSZ tegnap kiadott közleménye szerint nem valószínű, hogy a két eset között kapcsolat lenne, a vizsgálatot azonban folytatják. A tisztiorvosi szolgálat munkatársai korlátozó intézkedést igénylő higiénés hiányosságot nem tapasztaltak a megyei kórházban.

megyei kórház, tisztiorvosi vizsgálat, fertőzés, szülészet

2002-07-10 15:06:05

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop