Hirdetés

Gyógyszertári szórólapok

törvény, gyógyszertár |

Népszabadság   Népszabadság

Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem kezdeményeztek módosítást a patikusok a gyógyszertörvény január elsején életbe lépett passzusai miatt. Ehelyett szakmai ajánlásokkal, szórólapokkal, számítógépes programokkal segítik a betegek tájékozódását.

A gyógyszertörvény értelmében a patikusnak "felelőssége teljes tudatában" kötelessége felvilágosítani azt a vásárlót, aki recept nélküli gyógyszert kér, a készítmény terápiás és mellékhatásáról, a más gyógyszerekkel együtt fellépő esetleges kölcsönhatásról. A jogszabály alapján ki kell térnie a patikusnak arra is, melyik más szerrel helyettesíthető a kért gyógyszer, és nem hallgathatja el, ha úgy ítéli meg, hogy a vásárlónak az öngyógyszerezés helyett inkább orvosi segítségre volna szüksége. A patikusok többsége eddig is így járt el, ám a törvény által diktált, mindenre kiterjedő és kötelező tájékoztatáshoz személyenként legalább öt percre és jó néhány intim kérdésre-válaszra volna szükség, ami a nagy forgalmú patikákban torlódást okozhat.

A patikusok szerint nehéz felelősséget vállalni akkor, amikor a vevő olyankor is megveheti és beszedheti a készítményt,ha azt a patikus nem javasolta. Márpedig januártól a helytelen gyógyszerezésből adódó egészségkárosodásért akár be is perelhetik a patikusokat a betegek. Igaz, lehetetlen utólag bizonyítani, hogy hiányos volt a tájékoztatás.

A gyógyszerészek szakmai köztestülete korábban azt fontolgatta, kezdeményezi a törvény módosítását: eszerint a teljes körű felvilágosítás helyett csak a kért információt lennének kötelesek megadni. Mint dr. Hávelné Szatmári Katalintól, a Magyar Gyógyszerészkamara elnökétől megtudtuk, végül elvetették a módosítás gondolatát. Ehelyett úgy döntöttek, hogy a gyógyszerügyi hatósággal és a szakmai kollégiummal egyeztetve szakmai állásfoglalást készítenek arról, mit kell kérdeznie a patikusnak ahhoz, hogy a biztonságos gyógyszerezéshez szükséges információkat a betegtől megkapja. Ezzel párhuzamosan szórólapokat és tájékoztató táblákat is készítenek a betegeknek, ez abban segít, hogy ők mit kérdezzenek a gyógyszerésztől. Néhány patikában a betegek számítógépen böngészhetnek a készítmények között, a programok a dobozokban található betegtájékoztatók információit és az árakat is megmutatják.

törvény, gyógyszertár

2002-07-10 12:50:46

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop