Hirdetés

Betöltetlen kétezer gyógypedagógusi állás

gyógypedagógus, fogyatékos, gyermek, |

Népszabadság   Népszabadság

Aranygyűrűt kapott az a tizenöt gyógypedagógus, akik a kezdetektől fogva részt vesznek a 25 éve működő tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok munkájában. A hét végén megrendezett jubileumi tudományos ülést a rendezvény fővédnöke, Pokorni Zoltán oktatási miniszter nyitotta meg.

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: az egész magyar közoktatás területén hangsúlyváltásra van szükség annak érdekében, hogy a korai versengés, illetve a gyerekek információs leterheltsége csökkenjen.

Hazánkban a 18 évesnél fiatalabb korosztály 3,7 százaléka, nagyjából 40 ezer gyermek számít valamilyen szempontból fogyatékosnak. Döntő többségük, 84 százalékuk értelmi fogyatékos, legkevesebben (1800-an) az autisták vannak.

A fogyatékosság megállapítását a 25 éve működő szakértői bizottságok végzik. Az óvoda vagy az iskola, ritkábban a szülő kezdeményezi náluk a vizsgálatot, és javaslatuk alapján kerül be a gyermek a 202 speciális intézmény valamelyikébe. (További 500 iskolában működik egy-két, kimondottan fogyatékosok nevelésére megszervezett tanulócsoport.) A bizottságok évente 20-22 ezer vizsgálatot végeznek, de az esetek 30 százalékában vélik csak úgy, hogy a gyermeket speciális intézményben kell képezni. Ha a szülő a szakvéleménnyel nem ért egyet, a területileg illetékes jegyzőnél fellebbezhet.

A közoktatási törvény 1993-as módosítása lehetőséget ad arra, hogy a fogyatékos gyermekeket az épekkel együtt tanítsák, e képzési formát integrált oktatásnak nevezik. A tanároknak a megyei-fővárosi önkormányzatok alkalmazásában álló "utazó gyógypedagógusok" adnak időnként szakmai segítséget. Az oktatási kormányzat emelt összegű normatívával igyekszik az iskolákat, óvodákat a fogyatékosok nevelésére ösztönözni: az idén 194 ezer, jövőre 220 ezer forintos fejkvótájuk több mint kétszerese az egészséges gyermekekének. Ennek hatására ma már 460 iskolában (az általános iskolák több mint 10 százalékában) tanulnak együtt fogyatékos gyerekek az egészségesekkel. Fonyódi Ilona, az OM fogyatékosügyi referense lapunk kérdésére elmondta: a gyerekek hamar befogadják a fogyatékos osztálytársat, ám a szülők - gyermekük nem kielégítő tanulmányi eredménye esetén - gyakran vetik az iskola szemére: a pedagógusnak az ép gyerekekre kevesebb ideje jut. A referens reméli: a készülő kerettantervek több időt adnak majd az egyéni felzárkóztatásra. A tudományos ülésen elhangzott: az integrált oktatás fejlesztése érdekében kibővítik majd az utazó gyógypedagógusi hálózatot. Ez annál is inkább fontos volna, mert a jelenleg működő négyezer gyógypedagógus mintegy másfélszeresére, hatezerre lenne szükség az országban. A szakképzett gyógypedagógusokat - legendás türelmük miatt - a bankok előszeretettel alkalmazzák ugyanis ügyfelekkel közvetlen kapcsolatot tartó munkakörökben.

gyógypedagógus, fogyatékos, gyermek,

2002-07-10 14:58:51

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop