Hirdetés

Évente 20 ezer gyerek csonka családban

házasság, válás, család, gyermek |

Népszabadság   Népszabadság

A házastársak jellemzően az esküvőt követő ötödik-kilencedik évben érzik úgy, hogy nem tudnak tovább együtt élni. Ekkor általában már gyermekeik is vannak: a statisztikák szerint évente 20 ezernél több kiskorú marad csonka családban a szülők válása következtében.

A házasságok a leggyakrabban az ötödik és a kilencedik évük között érnek véget - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből. Az első két évben a legtöbben kitartanak párjuk mellett: 1997-ben, amikor mintegy 25 ezer válást és csaknem 47 ezer házasságkötést regisztráltak, 1430 házasság ért véget két évnél rövidebb idő alatt. A boldogító igen kimondását követő második-negyedik év csaknem ugyanannyi veszélyt rejteget a házasság kimenetele szempontjából, mint a tizedik-tizennegyedik év: két évvel ezelőtt 4199, illetve 4616 ennyi ideje együtt élő pár döntött a válás mellett.

Dobos Emőke pszichológus lapunknak elmondta: a házasságkötést követő két-három év a szerelem időszaka. Az első gyermek érkezésével mintegy "újrakötik", megerősítik kapcsolatukat. A hetedik-nyolcadik évben szokott a leggyakrabban "kifulladni" a kapcsolat. Gyakori, hogy ekkor már két gyermek is van a családban. Nincsenek látványosesemények, csak "unalmas hétköznapok", a házastársak úgy érzik, kimerült a kapcsolatuk, eltávolodtak egymástól, nem tudnak egymáshoz a régi érdeklődéssel és bizalommal fordulni. Gyakori, hogy ilyenkor a felek új kapcsolatot keresnek, és meg sem próbálják a régit feltölteni.

A KSH adatai szerint az ezer házasságra jutó válások száma kismértékben ugyan, de folyamatosan emelkedik. Míg 1960-ban ez a mutató 6,5 volt, addig 1997-ben már 10,9. A megkötött és válás vagy halálozás miatt megszűnt házasságok különbségét 1980 óta csak negatív számmal lehet jelölni, tehát folyamatosan és jelentősen csökken a házasságban élő párok száma. 1980-ban csaknem 18 ezer házassággal lett kevesebb, tavalyelőtt már mintegy 37 ezerrel. Hozzá kell tenni, hogy még mindig kétszer több házasság szűnik meg valamely fél halála, mint válás miatt.

A pszichológus szerint az életminták közé beépült, hogy a válás megoldása lehet a kiüresedett kapcsolatnak. A társadalmi megítélés és a nemi szerepek változása is közrejátszik abban, hogy többen döntenek a válás mellett, mint évtizedekkel ezelőtt. A nők gyakran egymaguk is el tudják tartani a gyermekeket, önállóbbak, munkájukkal érvényesülni képesek. Ennek ellenére tény, hogy mindkét fél nagy kudarcként éli meg, ha véget ér a házasság.

A statisztikák szerint 1997-ben a mintegy 25 ezer válásból 6273 gyermektelen volt, 8621-ben egy, 7932-ben pedig két gyermeket neveltek a szülők az életközösség megszakításakor; összesen 25 ezer gyermek maradt csonka családban. Dobos Emőke azt mondja: a válás nem a legrosszabb megoldás; a gyermekeket jobban megviseli, ha a családban állandóak a veszekedések és feszült a hangulat.

házasság, válás, család, gyermek

2002-07-10 13:27:20

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop