Hirdetés

Közpénz és magánhaszon

egészségügy, önkormányzatok, privatizáció |

Népszabadság   Népszabadság

Felgyorsuljon-e a praxisprivatizáció?" címmel 1999. október 13-án cikkem jelent meg a Népszabadságban, amelyben őszinte aggodalommal felvettem néhány kérdést, mert úgy ítéltem meg, hogy a praxisok privatizációjával kapcsolatosan alapvető dolgok nincsenek tisztázva, amelyek idővel ellehetetleníthetik a magánkézbe kerülő alapellátás orvosait és a betegeket is.

Több minősíthetetlen hangú levelet és telefonhívást kaptam azokban a napokban. Aggódó kollégák szidalmaztak, mert attól féltek, hogy kételyeim hatására felfüggesztik a praxisok teljes privatizációját, melynek során minden a háziorvos tulajdonába kerülne: a praxispénz, az épületek és a műszerek. A magas vezetés nem hallotta meg, amit írtam, mégsem futott végig a folyamat. Nem véletlenül.

Még az alapellátás teljes privatizációja sincs maradéktalanul megoldva, máris hozzáláttak a többi nagy rendszer tulajdonviszonyainak átalakításához. Több megyében és a főváros néhány kerületében megkezdték a szakrendelők és a kórházak magánosítását.

Az államnak alkotmányba foglalt kötelessége az egészségügy működésének a biztosítása. Mivel egyre bizonyosabbá vált, hogy ezt maradék nélkül, közmegelégedésre megoldani képtelen, a feladatot megosztotta a társadalombiztosító és a települési önkormányzatok között.

A társadalombiztosító feladata a működés költségeinek fedezése, az önkormányzatoké az - önként átvállalt - intézetek, szakrendelők, kórházak épületeinek karbantartása, felújítása, az energia biztosítása, a bennük levő géppark javíttatása, újak beszerzése stb.

A társadalombiztosító bevételei nem fedezik az egészségügy éves kiadásait, a szinten tartáshoz képest is évente 100 milliárd forint a hiánya. Ebből következik, hogy az intézetek alulfinanszírozottak, a tb az egyes beavatkozások, kezelések tényleges költségeinek eddig csak 85 százalékát térítette meg. Jelenleg már 98 százalékát téríti.

Az önkormányzatok egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Ahhoz, hogy intézményeiket működtetni tudják, évente 2-100 millió forintot kénytelenek a tb-től kapott költségtérítésen túl a saját költségvetésükből erre fordítani. Ez nagy teher és szabadulni szeretnének tőle.

Ezzel ellentétes és meglepő megoldást keresett néhány fővárosi kerület, amikor azzal az ajánlattal állt elő, hogy a fővárosi önkormányzattól működtetésre átveszik a területeiken levő szakrendelőket. A XI. kerület például 100 millió forint évi pluszköltséget vállal ezzel az ajánlattal. A fővárosi önkormányzat örömmel kapott az ajánlatokon, még ha az az épületek tulajdonjogának elvesztésével járna is.

Több kisebb település (pl. Nagykáta) viszont tényleg nem bírja a terheket, ezért igyekszik megválni a szakrendelőitől. Több lehetőségük is van erre. 1. Visszaadják a megyei önkormányzatnak. 2. Bérbe adják tőkeerős (nem egészségügyi) vállalkozóknak. 3. Átadják (bérbe vagy vállalkozásba) a benne dolgozóknak.

A privatizáció a legrosszabb lehetőség, hiszen ha az állam, a tb, az önkormányzatok nem képesek megfelelően finanszírozni az intézményeket, akkor egyének (orvosok, szakdolgozók) még kevésbé. Ennek a következménye az lesz, hogy az egészségügy elveszítheti szakembereinek és épületeinek egy részét, a betegek pedig egyre többet költhetnek, ha és amíg bírnak.

A magánosításhoz több helyen úgy kezdtek hozzá, hogy az önkormányzatok saját költségvetésükből 50-100 millió forintot elkülönítettek, és kht.-ket hoztak létre. A lakók közpénzéből pénzelik tehát azokat a szervezeteket, amelyek a közvagyonuk bérbeadását vagy eladását levezénylik? A tisztességes és etikus az lenne, hogy az alakítson és tartson fenn közhasznú társaságot, aki a privatizációban részt akar venni. A közhasznú társasággal az amúgy is szegény egészségügyre újabb szervezet telepszik, s a vezetők piaci fizetésére és a szervezet működési költségeire ismét az egészségügyből vonják ki a pénzt.

Jelenleg a kórházak és a szakrendelők döntő többsége ideiglenes engedéllyel működik, mert nem teljesítették az előírásoknak megfelelő feltételeket (helyiségméret, lemosható falak, megfelelő műszerezettség stb.). A privatizációval foglalkozó tanulmányokban olvasható, hogy a magánosítás előtt "gyors beruházásokra lesz szükség" (tetőjavítás, festés, a műszerpark modernizálása, a hiányzó eszközök pótlása stb.). De miért a köz pénzéből kell ezt megvalósítani? Aki privatizálni akar, az fektessen be, ha meg kíván felelni a feltételeknek. Miért egy magánvállalkozást szolgáljon a köz pénze?

Egyes szakemberek szerint az egészségügyi intézmények magánvállalkozásban sokkal drágábban üzemelnek, csak az elszámolási trükkök miatt tűnhetnek olcsóbbnak. Mások szerint a privatizációval "a teljesítmények nőni fognak", és jó soruk lesz a magánorvosoknak. Magánvállalkozásban talán több lesz a beteg? S ha több lesz? A tb-kasszában bár évente változó, de fix öszszeg van. Ha országosan mindenki növeli a teljesítményét, akkor egy-egy pont egyre kevesebbet ér majd, a zárt rendszerben a teljesítmény leértékelődik, és a vállalkozások csődbe mehetnek.

Az egészségügy költségvetésének50-60 százalékát a bérek teszik ki. A vállalkozó ezzel, vagyis elbocsátásokkal tud a leggyorsabban megtakarítani. A legdrágább munkaerő a jól képzett, több szakvizsgás, nem fiatal orvos és szakdolgozó. Ők vannak a legnagyobb veszélyben. Ha az elbocsátások egy szintet elérnek, akkor már egész osztályokat, kórházakat kell bezárni. Ez irányba haladnak majd az események. Angliában és Svédországban húsz évvel ezelőtt elkövetett létszámleépítések miatt kell egy mandulaműtétre akár másfél évet is várni. Egy szívműtétre váró már nem biztos, hogy kibírja a várakozást. A szakdolgozói létszám visszapótlása 10-15 évet is igénybe vehet.

A magánosított egészségügy ellenérdekelt a megelőzésben! A bevétel növelése végett minél több és minél súlyosabb beteget kell ellátni. Az egészségügy érdekei ellen cselekszik majd, aki felvilágosít, sportoltat, a végtelen munkaidőt normalizálja, munkahelyet, szabadidőt, üdülést, rendes lakást és étkezést igyekszik biztosítani az embereknek.

A megelőzésben intézeti szinten, fővárosi szinten alig valamit lehet tenni. Látványos eredmények leginkább világméretekben, de legalábbis országos szinten érhetők el. Az egészségre számtalan tényező hat: a levegő, a vizek állapota, a lakás, a munkahely léte és minősége, a munkaidő hossza, a szabadidő, a táplálkozás, a kultúra, az iskolázottság, a sport stb. Nagyon összetett, egymásra ható folyamatok befolyásolják az ember egészségét. A teendők is bonyolultak és összetettek.

Az egészségügy magánosításával foglalkozó tanulmányok némelyike úgy fogalmaz: "olyan megoldását kell kialakítani, amely legalább a jelenlegi szintet biztosítja"?! Minek akkor változtatni?! Hogy jó esetben ugyanolyan legyen?! Magyarországon egy fő egészségügyi ellátására 350 dollár jut egy évben, az USA-ban 3400 dollár, Ausztriában 2400. Vagyis nem az egészségügyi rendszer felelős a mostoha állapotokért, hanem a pénzhiány. Mivel a ráfordítást alig akarják növelni, a magánosított forma is működésképtelen lesz.

Ismerve a magyar tőketulajdonosok mohóságát, elképzelhetetlennek tűnik, hogy a nonprofit működtetés eredményes legyen. Akik egyegységnyi befektetés után azonnal hármat akarnak kivenni, bizonyosan szétrabolják, kifosztják az egészségügyi rendszert.

Hazai szakemberek is bizonyították, hogy az egészségügyi ellátás állami irányítás és garanciavállalás mellett, köztulajdonban a legolcsóbb, szakmailag egységesebb, ellenőrizhetőbb, és így biztosítható, hogy mindenki számára egyenlő eséllyel hozzáférhető legyen.

A megoldás egyszerű. Több pénzt kell az egészségügyre fordítani. Szakszervezetünk szerint évente százmilliárddal többet, az orvosi kamara szerint a jelenlegi háromszorosa kellene ahhoz, hogy a lényeges fejlesztésekre is jusson.

Dr. Jánosi Gáborsebész szakorvos

egészségügy, önkormányzatok, privatizáció

2002-07-10 17:50:57

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop