Hirdetés

Zarándoklat a patikához

gyógyszerészkamara, ügyeletes, patika, ügyelet |

Népszabadság   Népszabadság

Sokfelé nincs éjszaka is felkereshető gyógyszertárFél év telt el a gyógyszerészkamara határozata óta, amely drasztikusan csökkentette a budapesti ügyeletes patikák számát. Úgy tűnik, a reform megnehezítette a betegellátást, legalábbis ez a véleményük az éjszaka sorban állóknak és az ügyeletes patikusoknak is. A hivatalos álláspont azonban az, hogy eddig nem okozott fennakadást az ügyeletes gyógyszertárak számának csökkenése.


Mivel az ügyeletes patikák közlekedési csomópontoknál, orvosi rendelők közelében működnek, nem okozott nagyobb fennakadást a budapesti gyógyszerészkamara áprilisi határozata - mondta a kialakult helyzetről a gyógyszerész alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Nemere Gyuláné. Ugyanakkor elismerte: a kevesebb patika nagyobb forgalmat bonyolít le. Egyre kevesebben csöngetnek "indokolatlanul" a gyógyszertárba, a szakemberek szerint ugyanis nem éjszaka kell pelenkát, terhességi tesztet vagy éppen papír zsebkendőt vásárolni. Pedig a statisztika szerint minden második látogató ilyen portékáért keresi fel az ügyeletes gyógyszertárat.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tiszti főgyógyszerésze, Perjés Zsuzsa szerint bevált az új rendszer, a gyógyszerészkamarában pedig úgy látják, az ügyeleti forma megújítása anyagilag mindenképpen indokolt volt. Némileg ellentmond ennek a sorban állók véleménye, például a kisnyugdíjas hölgyé, aki Pesthidegkútról érkezett a Déli pályaudvarhoz, az ügyeletes patikába, és a várakozási idővel együtt csaknem egy órát utazott a gyógyszeréért.

A főváros peremterületein élők helyzete valóban nehéz. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül: Kamaraerdőből, Gazdagrétről, Madárhegyről lekeveredni a legközelebbi nyitva tartó patikához legalább fél-egy órás utazással jár. Az Óbudai-hegyvidék lakói szintén ebben a cipőben járnak, csakúgy, mint a második kerületben élők. Zugló, Rákospalota és Újpalota is ellátatlan, ami az éjszakai gyógyszertárakat illeti.

A VI. kerületi Teréz Patika ügyeletesablaka előtt kétszer-háromszor anynyi a várakozó, mint a drasztikus csökkentés előtt - legalábbis az ottani gyógyszerész tapasztalata szerint.

- Alig két órája dolgozom, de már negyvenen voltak itt. Ez csak a regisztrált eseteket jelenti - sorolja esti tapasztalatait az ügyeletes. Magyarázatképp hozzáteszi: a számítógépben csak azokat regisztrálják, akik nem sürgősséggel jönnek orvosságért. Nekik egyébként száz forint ügyeleti díjat is felszámítanak.

Október elejig a Teréz körúti patika volt az egyetlen Pest központjában, amely éjjel is fogadott. A Teréz Patika virrasztó alkalmazottja már most tart a hamarosan jelentkező influenzajárványtól. Csak reméli, hogy képesek lesznek zökkenőmentesen kiszolgálni több ezer beteget.

Tíz óra után már kisebb a sor, mint korábban az Alkotás utcában volt, de egy baseballsapkás fiú szerint kaotikus állapotok uralkodnak. A rendelések végén ugyanis - magyarázta -, este nyolc és tíz között csenget a betegek legalább hetven százaléka. A fiúról egyébként kiderült, gyakori vendég az ügyeletes patikák környékén: a barátja cukorbeteg, most is inzulininjekcióért jöttek.

- Az új ügyeleti rendszer a patikusokat is megviseli - mesélte. Az egyik este egy patikából "Menjetek innen, drogosok" felkiáltással küldték el őket. Kénytelenek voltak több kerületen is átautózni, hogy a legjobb barát inzulinhoz juthasson.

gyógyszerészkamara, ügyeletes, patika, ügyelet

2002-07-10 17:42:41

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop