Hirdetés

Demonstráló gyógyszerészek

kamara, gyógyszerész, miniszter, patika, tiltakozás |

Népszabadság   Népszabadság

Három hónapig tartó országos demonstrációsorozat rendezéséről döntött szombaton a Magyar Gyógyszerész Kamara küldöttgyűlése. Mikola István egészségügyi miniszter eközben - törvényességi felügyeleti jogával élve - kezdeményezi a kamara elnökének leváltását - értesült a Népszabadság. Mától a tiszti gyógyszerészek begyűjtik a patikákból azokat az aláíróíveket, amelyekkel a kamara a betegek támogatását remélte megnyerni akciójához.

Több mint kétezer patikus gyűlt össze szombaton az Erkel Színházban, hogy döntsenek arról, milyen formában tiltakozzanak a szaktárca árrésrendelete ellen. Mint arról lapunkban beszámoltunk, e jogszabály szerint július elsejétől a gyógyszerészek a korábbi 16 százalékos árrés helyett egységesen mindössze 630 forintot számíthatnának fel a 3500 forint feletti orvosságok termelői árához. Az intézkedés tíz százalékkal csökkenti a patikák működtetésére fordítható összeget. Ez ellen a kamara már korábban is tiltakozott, s a rendelet visszavonását követelte. Az egészségügyi miniszter és a kamara elnöke, Hávelné Szatmári Katalin hetekig tárgyalt. Mikola István kompenzációt ígért, de megállapodás ma sincs, a két fél kölcsönösen egymást hibáztatja az alku eredménytelenségéért. A kamara szombati küldöttgyűlésén a gyógyszerészek országos demonstrációról döntöttek, és a tárgyalások folytatására hatalmazták fel Szabó Sándort, a kamara tiszteletbeli elnökét.

A közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozata szerint a kamara mindenképpen megállapodásra törekszik a hét közepén folytatódó szakminisztériumi tárgyalásokon, de a megegyezésig folyamatos demonstrációt tartanak. Így július végéig kék szalagot hord valamennyi gyógyszerész, emellett a patikában elhelyezett aláírási íveken arra kérik majd a betegeket, hogy kézjegyükkel támogassák akciójukat. Az íveket július végén átadják a szakminiszternek. Augusztusban és szeptemberben kétszer egy-egy napos országos demonstrációt tartanak mindaddig, amíg nem sikerül megállapodni az egészségügyi tárcával. Ezeken a napokon - a tervek szerint - csak utcai ablakon keresztül adnának ki orvosságot, mintha ügyeleti nyitva tartás lenne. Egy másik elképzelés szerint mindössze egyetlen pénztárgépet üzemeltetnének, illetve más munkalassító sztrájkformákat használnának. Arról, hogy melyik változatát választják majd a tiltakozásnak az adott napon, a kamara 24 órával korábban értesíti a patikákat. Emellett petícióban követelik a miniszterelnöktől, hogy szüntesse meg a gyógyszertárak működését fenyegető veszélyeket.

Mint emlékezetes, a patikákat támogató betegaláírások gyűjtését a közgyűlés előtt már körlevélben megtiltotta Balázsné Molnár Borbála országos tiszti főgyógyszerész. Szerinte etikátlan a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegektől aláírást gyűjteni. Balázsné közölte: a jogszabály csak olyan brosúra elhelyezését engedi meg a gyógyszertárakban, amelyet előzetesen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jóváhagyott. Ilyen engedélyt azonban senki nem kért az ÁNTSZ-től. S mivel e jogszabályt a közgyűlés határozata sem írja felül, ezért ma a tiszti gyógyszerészek begyűjtik ezeket a betegtájékoztató íveket.

A küldöttközgyűlésre meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt, Mikola István minisztert, ám egyikük sem jelent meg, és maguk helyett sem küldtek senkit. Mikola hivatalosan csak e hét elején reagál a kamara közgyűlésén történtekre. Mint ismeretes, a kamara elnöke és a miniszter kapcsolata megromlott, emiatt szerdán Géher Pál, az egészségügyi tárca helyettes államtitkára és Szabó Sándor, a kamara tiszteletbeli elnöke folytatja a Mikola és Hávelné között félben maradt tárgyalásokat. Lapunk úgy tudja: a miniszternek szándékában áll törvényességi felügyeleti jogával élve kezdeményezni a kamara elnökének leváltását. Egyes szakértők ugyanakkor azt mondják, a miniszter a kamara vezetőjének elmozdítását nem kezdeményezheti, legfeljebb a működésben tapasztalt törvénytelenség megszüntetésére szólíthatja fel a testületet, vagy ennek érdekében bírósághoz fordulhat.

kamara, gyógyszerész, miniszter, patika, tiltakozás

2002-07-10 17:16:03

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop