Hirdetés

Életfogytiglanra ítélték az egykor legnagyobb drogkereskedelmi portál létrehozóját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy New York-i bíróság pénteken az egykoron a világ legnagyobbjának tartott kábítószer-kereskedelmi portál létrehozóját, Ross Ulbrichtot.

Silk Road, kábítószer, online kereskedelem |

A drog eBayének is nevezett Silk Road (Selyemút) nevű honlapon kábítószert, hamis papírokat és más törvénytelen eszközöket is be lehetett szerezni, de még akár bérgyilkost is lehetett rendelni.

2011-es létrehozásától kezdve több mint egymillió ügyletet bonyolítottak le rajta, és a vád szerint Ulbricht 18 millió dolláros vagyonra tett szert általa. Az ügyletek névtelenségét egyebek mellett a bitcoin digitális fizetőeszköz használata garantálta.

A 31 éves bűnözőt már februárban bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban, így a drogkereskedelem mellett bűnös úton szerzett pénzek tisztára mosásában, bűnszövetkezet irányításában és számítógépes kalózkodásban.

A vádhatóság azzal is gyanúsította őt, hogy megrendelte hat ember meggyilkolását a környezetében, amivel meg kívánta védeni a honlap működési titkait. Ám végül még azt sem sikerült bizonyítani, hogy ezek a gyilkosságok megtörténtek.

Ulbricht az eljárás során elismerte, hogy ő alapította a Silk Roadot, de tagadta, hogy annak működtetése során törvénytelenséget követett volna el.



Kapcsolódó rovat: Kábítószerek, gyógyszerek

Silk Road, kábítószer, online kereskedelem

2015-06-01 12:14:45

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop