Hirdetés

Nobel-díj - Lemondatják az orvosi bizottság két tagját a Macchiarini-botránnyal összefüggésben

Lemondatják az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság két tagját a hamisítással és bűnös hanyagsággal vádolt olasz őssejtkutató, Paolo Macchiarini botrányával összefüggésben.

Nobel-díj, Macchiarini-botrány, őssejtkutatás, bulvár |

MTI Hírek13 | MTI

Az 50 fős testület vezetője, Thomas Perlmann kedden jelentette be, hogy távozásra szólítják fel Harriet Wallberget és Anders Hamstent, a stockholmi Karolinska Intézet volt vezetőit, mert szerepük volt a sokáig agyonsztárolt, de most súlyos vádakkal illetett őssejtkutató szerződtetésében.

Macchiarini vezetésével végezték el 2008-ban a világ első olyan légcsőátültetését, amelyhez a páciens őssejtjeiből a testen kívül kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel, így nem volt szükség kilökődést gátló gyógyszerekre.

A neves svéd intézet által megbízott független szakértői testület múlt héten közzétett jelentése szerint azonban "nem megfelelő" tudományos alapokra támaszkodva és a pácienseinek műtéti beleegyezését nem egyértelműen tiszta módszerekkel megszerezve dolgozott Macchiarini, akinek munkáját egykor forradalmiként ünnepelte a szakma.

A svéd ügyészség idén júniusban jelezte, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat az őssejtkutató ellen, miután két páciense is életét vesztette, akiken légcső-transzplantációt hajtott végre.

A kutatót márciusban elbocsátották a Karolinska Intézetből súlyos etikai visszaélések és az intézmény hírnevének csorbítása miatt, miután olyan vádak merültek fel ellene, hogy meghamisította a szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit.

A szakértői testület magát az intézményt is elmarasztalta a páciensek biztonságával összefüggő problémák miatt. A Nobel-zsűri távozásra felszólított két tagja a botrány miatt már korábban megvált a Karolinska Intézetben viselt magas tisztségétől.

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés