Hirdetés

Átadták a megújult Gombát a Móricz Zsigmond körtéren

A budapesti, Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete mostantól teljesen átjárható, július végétől pedig a három körcikkből kettő kulturális és vendéglátó helyiségként, egy pedig jegypénztárként szolgálja majd a lakosságot - mondta Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere az épület keddi átadóján az MTI-nek.

Móricz Zsigmond körtéri Gomba, Újbuda, bulvár |

MTI Hírek11


A polgármester kiemelte: az 1942-ben épített, műemléki védettséget élvező, az utóbbi időben jelentősen leromlott állapotú Gomba épülete megújult formájával valódi közösségi térként kapcsolódhat vissza a XI. kerület életébe.

Felidézte, hogy az épület megújítása korábban nem tartozott a kulturális városközpont kialakításáról szóló projektben, de végül sikerült azt kiterjeszteni és a csaknem 400 millió forintos beruházás felét az önkormányzat, a másik felét az Európai Unió finanszírozta.

A polgármester arról is beszélt, hogy fejlesztési programban a kerület hagyományainak és kulturális értékeinek megőrzését további négy projekt szolgálja: a Gárdonyi szobor körüli köztér átalakítása, a Bercsényi utca 7. szám alatti házban kulturális-kereskedelmi helyiség kialakítása, a Bartók Béla úti B29 Galéria közösségi célú átalakítása, valamint a B32 Galéria terület- és funkcióbővítő rekonstrukciója. Ez utóbbi átadása kedd délután lesz.

Simicskó István (KDNP), a körzet országgyűlési képviselője, sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kor emberének a hagyományok megőrzésében és a jövő kialakításában egyaránt nagy felelőssége van. Úgy vélte, hogy a Gomba esetében is akkor lesz jó és hasznos az átalakítás, ha az emberek igényeit kiszolgáló találkozási, kulturális és közösségi pont lehet.

Szabó Levente felelős tervező ismertette, hogy az épület megújításakor az épület tervezőjének, Schall Józsefnek az eredeti terveit vették alapul. Az eredeti épületkontúrokon keret nélküli, alaprajzilag íves hőszigetelő üvegezést és íves finombeton paneleket helyeztek el, az udvart pedig az átjárhatóság miatt szabadon hagyták, és a közepén felújították a csobogót, valamint a zöldfelületeket. Eredeti, 1942-es anyagi valóságukban az épület oszlopai maradtak meg, amelyeket javítottak és tisztítottak.

Móricz Zsigmond körtéri Gomba, Újbuda, bulvár

2014-05-13 18:17:54

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop