Hirdetés

Huszonhat napig hánykolódott a tengeren

Huszonhat napig hánykolódott a tengeren egy 18 éves panamai fiú, de túlélte megpróbáltatásait, miközben két barátját hullámsírba kellett temetnie.

bulvár |

MTI Hírek 2012 ;9

A három fiatal halászni indult egy három méteres motorcsónakkal a Galápagos-szigetek vizeire. Útjuk elején szerencsések voltak, sok halat fogtak, amelyek közül párat megsütöttek csónakjukban, de azután elromlott a jármű motorja, ők pedig kisodródtak a nyílt tengerre. A halak rájuk rothadtak, mert megolvadt a hűtőláda jégkészlete, így már csak azt tudtak enni, ami épp a hálójukba akadt.

A trió legidősebbje, egy 24 éves fiatalember két hétig bírta. Holtteste három nap után bomlásnak indult, Adrian Vasquez - az egyetlen túlélő - kénytelen volt a tengerbe taszítani. Két nap múlva meghalt 16 éves barátja is, akit szintén három nap elteltével temetett el Vasquez, akiben szintén alig pislákolt az élet. Másnap azonban végre hatalmas eső érte, és sikerült több mint tíz liter édesvizet befognia. Még öt napig hányódott a tengeren és élt nyers halon, amikor végre egy halász észrevette és kimentette.\r\n

A végsőkig legyengült panamai fiú ezer kilométeres odüsszeiája Ecuadorban ért véget. Megmenekülése után elsőként az anyját hívta fel, majd a munkahelyének - egy szállodának - telefonált, hogy megmagyarázza hosszú hiányzása okát.
bulvár

2012-03-27 17:21:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop