Hirdetés

KSH: kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban

Kevesebben haltak meg és mérséklődött a természetes népességfogyás az év első két hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorstájékoztatója szerint. Ez azt jelenti, hogy - a migrációs adatokat figyelmen kívül hagyva - 7050-nel csökkent az ország lélekszáma a 2013. januári-februári adatokhoz képest.

népesség, társadalom, halálozás, születés |

MTI Hírek11

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint januárban és februárban 14 069 gyermek született, ez 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21 119 volt, ami pedig 3,9 százalékos csökkenést jelent a korábbi év első két hónapjához viszonyítva.

A tájékoztatás szerint a születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A 2014 második hónapjában regisztrált 6485 élve születés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében.

A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint tavaly, így az előző év azonos időszakához viszonyítva - 858-cal kevesebb halálozásból adódóan - 3,9 százalékkal csökkent.

A házasságkötések száma január-februárban emelkedett 2013 azonos időszakához hasonlítva. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 2354 házasságkötés jelentősen, csaknem 14 százalékkal, számszerűen 287-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

A KSH adatai szerint ezer lakosra 8,8 élve születés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-februárhoz viszonyítva. A 2014 első két hónapjában regisztrált 13,2 ezrelékes halálozási arány nagyságrendjét tekintve az elmúlt csaknem négy évtized legalacsonyabb január-februári értékének számít.

Közölték, az év első két hónapjában ezer élve születésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év január-februárinál.

A halálozások száma számottevően, míg a születéseké enyhén mérséklődött, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-februári 7879-cel szemben 2014 első két hónapjában 7050 embert jelentett - áll a KSH gyorsjelentésében.

népesség, társadalom, halálozás, születés

2014-04-23 10:28:40

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop