Hirdetés

Támogatnák a britek az orvosi segítséggel végrehajtott eutanáziát

Egy felmérés szerint tízből közel hét brit egyetértene azzal, hogy az orvosok legálisan segíthessenek meghalni azoknak a betegeknek, akik halálos betegségben szenvednek. Minden második engedné, hogy a nem halálos, de gyógyíthatatlan betegek is kaphassanak orvosi segítséget öngyilkosságukhoz.

eutanázia, kegyes halál |

InforMed Hírek10   InforMed | ELTE, TáTK

Egy felmérés szerint tízből közel hét brit egyetértene azzal, hogy az orvosok legálisan segíthessenek meghalni azoknak a betegeknek, akik halálos betegségben szenvednek. Minden második engedné, hogy a nem halálos, de gyógyíthatatlan betegek is kaphassanak orvosi segítséget öngyilkosságukhoz.

A brit Commission on Assisted Dying független szervezetként 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy megvizsgálja és értékelje az eutanáziát érintő brit jogszabályi környezetet, továbbá javaslatot tegyen arra, hogy hogyan és milyen körülmények között segíthetnének az orvosok a végső stádiumban lévő betegeiknek meghalni. A brit jogszabályok jelenleg 14 év börtönnel szankcionálják azokat az egészségügyi dolgozókat, akik segítenek a gyógyíthatatlan betegek öngyilkosságában. A jelenlegi joggyakorlattal szemben a szervezet a közelmúltban olyan törvényre tett javaslatot, amely legálissá tenné, hogy az orvos halálos mennyiségű gyógyszert írhasson fel azon betegeinek, akiknek betegségük okán kevesebb, mint egy év van hátra az életükből. A javaslat előírná, hogy a betegnek mentálisan alkalmasnak kell lennie arra, hogy saját haláláról döntsön, és hogy az öngyilkosság elősegítésében legalább két orvosnak kell egyetértenie, továbbá, hogy a halált okozó készítményt a betegnek kellene bevennie.

A törvényjavaslat kapcsán a YouGov piackutató felmérést készített Nagy-Britanniában, hogy felmérje a britek vonatkozó attitűdjét. Az előterjesztést illetően a megkérdezettek 73 százaléka értett egyet azzal, hogy az orvosok a beteg kérésére segíthessenek meghalni azoknak, akik kevesebb, mint egy évig élhetnének betegségükből adódóan. A válaszadók 12 százaléka elutasította a felvetést, 14 százalék pedig nem foglalt állást a kérdésben.

Általánosságban kérdezve, a megkérdezettek 69 százaléka vélte úgy, meg kell változtatni a törvényeket, és engedni kell, hogy az orvosok segítsenek meghalni azoknak, akik halálos betegségük miatt nem kívánnak tovább élni. Valamivel kevesebben, a britek 46 százaléka értene egyet azzal, hogy az orvosok a beteg kérésére segítsenek meghalni azoknak is, akiknek betegsége nem halálos, de gyógyíthatatlan és nagy fájdalmakkal jár.
eutanázia, kegyes halál

2012-07-09 11:43:56

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop