Hirdetés

Vitára bocsátják az azonos nemű párok jogairól szóló törvénytervezetet Szlovéniában

Vitára bocsátják az azonos nemű párok jogairól szóló törvénytervezetet Szlovéniában, miután az alkotmánybíróság a hatályban lévő jogszabályt alkotmányellenesnek nyilvánította - írta a Delo szlovén napilap szerdán.

homoszexuális, párkapcsolat, heteroszexuális, jog |

MTI Hírek11

A munka-, család-, szociálpolitikai és esélyegyenlőségi minisztérium még tavasszal benyújtott egy erre vonatkozó módosítási javaslatot, de az előző kormány bukása miatt ez a kérdés is megoldatlan maradt. A jelenlegi tervezetről november 15-ig lesz nyilvános vita, majd a parlament elé kerül.

Ruzica Boskic, a minisztérium családügyi igazgatóságának vezetője elmondta: "Nem számítunk nagyobb ellenállásra. Társadalmilag elég fejlettek vagyunk ahhoz, hogy előre tudjuk lépni." Majd hozzáette: "Szlovénia nagyon elmaradt az azonos nemű párok jogainak biztosításában".

Az igazgató kifejtette, hogy Szlovénia a 90-es évek elején még élen járt a térségben az azonos nemű párok jogainak biztosításában. Jelenleg viszont csak a 35-ik helyen áll Európában, és két volt jugoszláv tagköztársaság, Horvátország és Montenegró is megelőzi.

Ruzica Boskic hangsúlyozta, hogy az olyan megbeszéléseken Európában, ahol emberi jogi kérdésekről tárgyalnak, mindig emlékeztetik Szlovéniát, nem oldotta meg az azonos nemű párok élettársi viszonyának kérdését.

A Delo rámutat, hogy az azonos nemű párok nyilvántartását szabályozó törvénytervezet számos változást tartalmaz, de nem tesz említést a gyermekekről, sem azokról, akik már idáig is egynemű párkapcsolatban éltek.

homoszexuális, párkapcsolat, heteroszexuális, jog

2014-10-29 20:19:19

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop