Hirdetés

Az autizmus korai jelei

A szülők okkal-joggal félnek az autizmustól, hiszen ez a titokzatos agyi rendellenesség képtelenné teszi a gyereket a beszédre és a többiekkel való együttműködésre. Az autizmust általában kétéves koruk előtt nem diagnosztizálják, bár egyeseknél már jóval korábban megfigyelhetők bizonyos jelek.

autizmus, jelek |

InforMed Hírek15   InforMed | Dobos, L.


Ha szeretné tudni, fennáll-e gyermekénél az autizmus kockázata, figyelje az alább felsorolt figyelmeztető jeleket.

Nem teremt kapcsolatot

Még ha beszélni nem tud is, a kisgyerek általában mindent elkövet, hogy magára vonja gondozója figyelmét. Mosolyog, gőgicsél, mozgatja a kezét, lábát, stb. Veszélyben lehet az a gyerek, aki nem próbál meg kapcsolatot teremteni a környezetével.

Gyenge szemkontaktus

Már a kéthónaposnál is meg kell jelennie a szemkontaktusnak. Ha az 1-2 éves gyerek inkább szemléli a tárgyakat, semmint a gondozója szemébe nézne, mutassa meg szakembernek.

A gügyögés majd a szavak hiánya

A gőgicsélés, gügyögés nemcsak aranyos hangok összessége, ebből derül ki, hogy a kisbaba nyelvi készségei fejlődnek. Ha a kicsi hathónapos korára nem gügyög, vagy később, ha beszélnie kellene már, de csak gügyög, lehet, hogy autizmusról vagy hasonló rendellenességről van szó.

Nem ismeri fel a nevét

A hathónapos gyereknek már föl kell néznie, oda kell fordulnia, ha a nevét hallja. Ha ez elmarad, vizsgáltassuk meg a gyereket.

Mosolytalanul

Ha rámosolygunk a csecsemőre, az általában viszonozza a mosolyt, már akár kéthónapos korban. Autizmusra kell gondolni akkor, ha a csecsemő következetesen nem mosolyog vissza ránk.

Sorba rakott játékok

Az autizmussal élők gyakran bánnak furcsán a játékaikkal, forgatják őket, vagy szépen sorba rendezik látszólag minden cél nélkül.

Karlengetés

Jól dokumentált jele az autizmusnak, ha a gyerek lengeti a karját, mintha a szárnyával verdesne, vagy megmerevíti a kezét-lábát, esetleg a csuklóját forgatja.

Szóismétlés

Ha visszamondja a hozzá intézett szavak egy részét vagy értelmetlenül pl. reklámszövegeket ismételget, az mindenképpen okot ad az aggodalomra.

Az utánzás hiánya

A csecsemők és a totyogók nagyon szeretik ismételgetni, amit a nagyok csinálnak. Így tanulnak meg nevetni, enni és játszani is. Az autizmus jeleit mutató gyerekek azonban csak igen ritkán ismétlik meg mások cselekedeteit, ehelyett inkább csak megfigyelik őket.

CBS
autizmus, jelek

2018-10-24 18:35:45

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop