Hirdetés

Sok amerikai vonakodik depressziós tüneteiről beszámolni orvosának

Sok amerikai nem beszél családorvosának depressziós tüneteiről, gyakran attól való félelmében, hogy antidepresszáns szedését írná elő az orvos - állapították meg kutatók.

depresszió, orvos, őszinteség |

MTI Hírek 2011 ;8

A Californiai Egyetem kutatói Robert Bell vezetésével több mint ezer felnőttet kérdeztek meg felmérésükben, amelyben úgy találták, hogy az emberek 43 százaléka inkább nem beszél háziorvosának depresszióra utaló tüneteiről.

A válaszadók 23 százaléka jelölte meg ennek okaként azt, hogy tart az esetleg előírt gyógyszerezéstől, 14 százalékuk pedig attól fél, hogy lelki tanácsadásra utalják. A megkérdezettek 16 százaléka vélekedett úgy, hogy nem az orvos feladata, hogy "érzelmi dolgokkal foglalkozzon". Hasonló arányban tartottak az emberek attól, hogy valaki - például munkaadójuk - megláthatja a depresszió diagnózisát orvosi irataiban.

Az interjúkban olyan kérdéseket is feltettek, amelyek a pillanatnyi depressziós tünetekre vonatkoztak. Az erre adott válaszok alapján a vizsgálatba bevont 1054 kaliforniai felnőtt közül 153-nak voltak legalább közepes depresszióra utaló tünetei.

A tanulmányt az Annals of Family Medicine című szakfolyóiratban ismertették.
depresszió, orvos, őszinteség

2011-09-13 22:18:53

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop