Hirdetés

A pánik alapja, a szorongás

A pánikbetegségben és pánikhelyzetekben mindent elsöprő erővel lép fel a szorongás. Az egzisztencializmus megalapítója, a német filozófus Martin Heidegger szerint a szorongás a bizonytalan jövő, a megismerés bizonytalansága, ami (döntéshelyzetben) tehetetlenségérzést okoz.

szorongás, pánikbetegségek, pánik |

InforMed Hírek19   InforMed | Haraszti, L.

Maga a szorongásérzet leírására szolgáló Angh szó indogermán eredetű, jelentése azonos a görögben is: megfojtva, szorosan összenyomva lenni. Az európai nyelvekben szinte kivétel nélkül innen származik a lelki kín, a lelki fájdalomérzés kifejezése (angustus, angor, anxious, anxietas, angoisse, anxiete stb.).

A magyar szorongás szó is e tő egyenes fordítása; szorongani annyit tesz; mint szorult helyzetben, mintegy sarokba szorított helyzetben érezni magunkat. A szó tehát az "összenyomottság" és a "fojtottság"",fojtogatottság" érzését egyaránt megjeleníti, ami nem más, mint a megsemmisüléstől és tehetetlenségérzéstől való félelem.

A fogalmat nehéz egyértelműen definiálni, annak ellenére, hogy szinte mindenki tudja, miről van szó. A belülről fenyegető veszélyekre (melyek a fantázia, a tudatos vagy tudattalan gondolatvilág útján jönnek létre) a szorongás érzete figyelmeztet.

Freud szerint a valós szorongás (Realangst) lényegében azonos a félelemmel, vagyis nem más, mint a valóságban bekövetkező veszélyek előrejelzése. Szerinte ettől különbözik az úgynevezett neurotikus szorongás, amely belső, morális konfliktusok ellentmondásának a következménye.

A viselkedéspszichológia (behaviourizmus) is a félelemből származtatja a szorongás keletkezését. Ez az irányzat I. P. Pavlov orosz-szovjet fiziológus vizsgálataira rímelve azt tartja, hogy az emberi viselkedés a környezeti behatásokra adott válaszok feltételes reflexként való rögzülése. Így a félelmet veleszületett ösztönkésztetésnek, a szorongást viszont tanult, másodlagos ösztönkésztetésnek tartja, amelyet a félelemhez társított másodlagos ingerek, emlékek váltanak ki.

A pszichoszomatikus szemléletű (vagyis a testi elváltozások lelki alapjaival is számoló) orvostudomány a vegetatív (akaratunktól független) idegrendszer izgalmi állapotában, illetve a paraszimpatikus/szimpatikus rendszer egyensúlyának felborulásában látja a szorongás alapját.

A vegetatív izgalmi jelek (verejtékezés, pupillatágulás, vérnyomás-, pulzus-, légzés-, bőrellenállás-, izomtónus-fokozódás, remegés stb.) változásából következtetni lehet a szorongás mértékére is. A szorongás élménye tehát részben lelki, részben pedig e testi - vegetatív - tünetek átéléséből tevődik össze.

A vegetatív idegrendszer izgalmi tüneteit létrehozhatják kémiai anyagok (koffein, alkohol, gyógyszerek), létrehozhatja az idegrendszer hibás belső szabályozása és lét rehozhatja lelki eredetű feszültség is. Ily módon e testi - vegetatív - tünetek bármi úton keletkezve (emlékeztetve a korábbi szorongás kapcsán átélt testi érzésekre) visszahathatnak a lelki szférára is.

Így okozhat szorongásélményt az, ha testünkben olyan változásokat észlelünk, amelyeket félelmet, szorongást okozó helyzetekben szoktunk - annak ellenére, hogy ilyen nincs jelen. Testünk figyelmeztetését azonban komolyan vesszük és megijedünk, hogy biztosan van valami baj, csak nem vettük észre. Így léphet fel szorongásélmény szorongást okozó helyzet nélkül is, amint azt pánikbetegségben gyakran látjuk.

Az ókorban és a középkorban a szorongásos élményeket a földönkívüli hatalmaktól vagy az istentől való félelemmel hozták kapcsolatba. Orvosi vonatkozása nem volt, vajákosok, ördögűzők vagy papok foglalkoztak vele. A XVIII. századtól kezdve azonban az érzelmeket kezdték az emberi léthez kapcsolódó értéknek tekinteni.

Kierkegaard dán filozófus 1844-ben egy teljes kötetet szentel a szorongás elemzésének, melyet az emberi lét tulajdonságának tart. A szorongás - mint írja - nem más, mint félelem a megsemmisüléstől, a nemléttót. A XX. században Heidegger is hasonlóképpen értelmezte a szorongást.

Az emberiség egyik legalapvetőbb félelme a létezés megszűnése, nem csoda tehát, ha igyekszik elkerülni az ezzel járó érzéssel való szembesülést is. Emiatt a szorongás - mint beteges jelenség - a XIX. század végétől kezdve az orvostudomány tárgykörébe került.

Századunkban elsőként S. Freud adott átfogó lélektani magyarázatot a szorongás keletkezésére és az abból fakadó betegségekre. Mint említettük, a reális szorongást megkülönböztette a beteges szorongástól. Szerinte a szorongás egyfajta jelzőrendszer, ami veszélyre figyelmeztet, vagyis veszélyszignál.

Betegségről akkor beszélhetünk, ha a szorongás függetlenedik a realitástól, a valódi veszélyhelyzettől; ezt az állapotot a szorongás intenzív, mindent elöntő jelenléte jellemzi. Freud többféle betegséget sorolt a szorongásos betegségek (pszichoneurózis) kategóriájába:

  • Fóbiás neurózis (amelyet valamilyen konkrét tárgytól, helyzettől való indokolatlan félelem jellemez).
  • Hisztériás neurózis (melyben a szorongás dezorganizálja, összezavarja a célratörő viselkedést).
  • Kényszerneurózis (melyben a szorongás kényszeres gondolatok és cselekvések formájában jelenik meg).

A fentiektől megkülönböztette az aktuális helyzetek által kiváltott túlvezérelt szorongásos állapotokat. Érdekes, hogy az agorafóbiát (ide tartozik a közlekedésfóbia is, amely akkortájt - a közlekedéstechnika fejletlensége miatt - még nem körvonalazódhatott) csak pszeudofóbiának vélte, vagyis olyan tünetnek, amely elfedi magát a szorongást.

Értelmezése szerint a tértől (közlekedéstől) való félelem kézzelfoghatóvá teszi a szorongást, így az ember látszólag lehetőséget kap arra, hogy e helyzetek elkerülésével magát a szorongást is elkerülje. Ez a megoldás persze csak látszólagos, csupán ideig-óráig ad védelmet, ugyanakkor elfedi az igazi okot - és ezzel a megoldás lehetőségét - a problémával küszködő elől.

Freud nyomán a szorongásos betegségek pszichoterápiás kezelése hódított tért (addig az ilyen jelenségeket ráolvasással, hipnózissal vagy szuggesztióval összekötött ráhatásokkal - meglepetésszerű hidegvizes locsolással, fürdőkúrával, elektromos szikrákkal stb. kezelték).

E gyógymódokhoz képest a pszichoterápia forradalmian új volt, egyenrangú partnerként kezelte a beteget, orvos és beteg közösen próbálták megtalálni a betegség okát és a gyógyítás lehetőségét. E folyamat sokszor évekig tartott, ezalatt a beteg orvosával mély érzelmi kapcsolatba került, ennek biztonságot nyújtó árnyékában lehetőséget kapott élete hibáinak korrigálására, káros élménybehatásainak újrarendezésére.

A XX. század második felében kezdték felfedezni az agykéreg működésére ható gyógyszereket. Elsőként egy általános nyugtató, a Hibernál, majd nem sokkal később egy igen hatékony depresszióellenes, hangulatjavító szer (antidepresszívum), az imipramin (nálunk Melipramin néven ismert) került forgalomba.

E gyógyszerek feltűnő hatékonysága további kutatásra ösztönözte a gyógyszergyárakat, így forradalmian új lehetőségek tárultak fel a pszichiátriai betegségek gyógyításában is. Az új szerek, főként az úgynevezett depot-neuroleptikumok (melyeket - mivel a szervezetben hosszú hetekig raktározódnak - elég csak havonta adagolni) lehetővé tették a börtönhöz hasonlító zártosztályok ajtajának kinyitását (sőt megszüntetésüket), és segítségükkel kiküszöbölhetővé vált az elektrosokk is. A depresszív betegségek gyógyításában pedig a több tucatnyi új hangulatjavító (antidepresszív) gyógyszerhozott forradalmi áttörést.

A pánikbetegség elkülönítése a szorongásos betegségek között

Egy amerikai pszichiáter, Donald Klein 1962-ben arról számolt be, hogy a pánikos szorongásban az imipramin (Melipramin) nevű antidepresszáns hatásos tud lenni az esetek egy részében. Megfigyelését hosszú ideig figyelmen kívül hagyták, ám a hetvenes évek második felétől egyre többet kezdtek foglalkozni a pánikbetegséggel és Klein megfigyelésével.

Amerikában hatalmas statisztikai felmérések segítségével különítették el a szorongásos állapotokban megjelenő tüneteket, és ennek alapján tünetileg jól körülírható csoportokat határoztak meg a szorongásos betegségeken belül. Ez a betegségek új osztályozásához vezetett, amit az úgynevezett DSM, azaz diagnosztikai és statisztikai kézikönyvben adtak közre.

A tünetek új csoportosítása természetesen nem annyira egyértelmű, függ a hagyományoktól és a kultúrától is, így nem mindenütt osztják az amerikai diagnosztikai nézeteket. Az európai pszichiáterek inkább hajlanak arra, hogy megőrizzék a korábbi diagnosztikus fogalmakat, elfogadva azonban azt, hogy a pánikbetegség is létezik mint önálló betegség.

A mai modern amerikai pszichiátria tünettani, statisztikai, tapasztalati úton (DSM IV) a szorongásos betegségeket a következőképpen osztja fel.

Szorongásos betegségek:

  • Pánikbetegség agorafóbiával vagy anélkül.
  • Agora fóbia (pánikbetegség nélkül).
  • Szociális fóbia (szerepléstől, nyilvános társasági helyzettől való félelem).
  • Egyszerű fóbia (póktól, kígyótól, kutyától, lótól stb.).
  • Kényszerbetegség (kényszergondolatok és cselekvések).
  • Állandó szorongásos betegség (generalizált szorongás).
  • Poszttraumás stresszbetegség (sokkszerű lelki sérülés okozta visszatérő szorongás).

E szorongásos betegségek közül tárgyunk a pánikbetegség, mely megjelenhet önmagában vagy felléphet agorafóbiás tünetekkel együtt (ez utóbbi a gyakoribb). A pánikbetegség nem az oka, hanem a tünetei alapján került meghatározásra. A diagnózis megállapítói szándékosan kerülték a korábban használt neurózis kifejezést, mert a neurózis szó azt a pszichoanalitikus feltételezést sugallta, miszerint a neurózis hátterében lélektani konfliktus áll.

A pánikbetegség hátterében feltételezik ugyan a lelki háttér kóroktani szerepét, de a kutatások biológiai okokat is feltételeznek a háttérben. A vita még tart, ám minden valószínűség szerint a két tábor "kiegyezése" vagy a diagnózis további finomítása várható (esetleg különválasztva a főként biológiai, és az inkább lélektani alapokon szerveződő pánikbetegséget).

A legelfogadottabb meghatározás jelenleg tehát az amerikai DSM IV. osztályozás alapján történik. E szerint a pánikbetegség alapja az úgynevezett pánikroham, mely jól körülhatárolható időpontokban jelentkezik, hirtelen intenzív feszültségi, félelmi állapottal, mely gyakran társul a fenyegető megsemmisülés érzésével.

szorongás, pánikbetegségek, pánik

2021-09-23 18:37:18

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop