Hirdetés

Élmény- és kalandterápiás táborok szenvedélybeteg fiataloknak

Kétszer egyhetes élményterápiás tábort szervez szenvedélybeteg fiatalok számára idén tavasszal a Megálló Csoport Alapítvány: a Mindenkinek megvan a maga Everestje elnevezésű kezdeményezés célja, hogy izgalmas és újszerű formában segítsen a rászorulóknak a hátrányaik és a nehézségeik leküzdéséhez vezető első lépések megtételében.

szenvedélybetegség, kalandterápia |

MTI Hírek 2012 ;9

"A kezdeményezés lényege, hogy a rizikóterápia, vagyis egészen pontosan a sziklamászás eszköztárát felhasználva segítsünk a különféle hátrányokkal küzdő gyerekek és fiatalok számára abban, hogy valamiféle előrelépést tapasztalhassanak meg az életükben" - mondta el az MTI-nek Olaszy Csaba, a Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért elnöke csütörtökön.

Hozzátette: a szervezet elsősorban szenvedélybeteg fiatalokkal foglalkozik, ezért a programban részt vevő fiúk és lányok is abból a körből kerülnek ki, amelynek tagjai már rendelkeznek valamiféle tapasztalattal a droghasználtat terén. A MOL Gyermekgyógyító Program, a lengyelországi Magic Mountain Foundation és az Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósuló kezdeményezés kétszer egyhetes táborokat kínál Ausztriában és Lengyelországban a 14 és 18 év közötti fiataloknak.

Az élmény- és kalandterápia során a résztvevők megküzdési stratégiákat sajátíthatnak el, valamint jelentősen fejleszthetik az én-tudatosságukat és a döntéshozatali, kreatív problémamegoldó-, kommunikációs-, önkifejező-, valamint együttműködési készségeiket. Az első tábor szombaton kezdődik - mondta el Olaszy Csaba, hozzátéve, hogy a résztvevők úgynevezett csillagtúrákat fognak tenni.

Ezt azt jelenti, hogy lesz egy alaptáboruk, ahonnan minden nap nekiindulnak a kis-, és nagy falak meghódításának, majd este visszatérnek a főhadiszállásra. A június 6-án induló lengyelországi tábor programjai között hídról ugrás és kötélpályás csúszás is szerepel. A táborok számos közösségi programot is kínálnak: lesznek csoportterápiás beszélgetések, élményfeldolgozás, játékos feladatok és kreatív programok. Rossz idő esetén pedig zenéléssel, színházterápiás tréninggel készülnek a szervezők.

A táborok beharangozójaként az alapítvány nyilvános nyitórendezvénnyel várja az érdeklődőket pénteken a szervezet budapesti otthonában. A kezdeményezés rövid ismertetését követően a MOL és az Új Európa Alapítvány képviselői átadnak egy - a támogatásukat szimbolizáló - emléktáblát.

A lengyelországi partnertől érkező Robert Kazmierski, a lengyel hegymászás kiemelkedő alpinista oktatója egy kisfilmmel készül, amely Nepálban élő nők részvételével megrendezett, hasonló filozófiára épülő programot örökít meg. Ezt követően pedig a hazai mászó élet elitje kerül a középpontba. A Mindenkinek megvan a maga Everestje elnevezésű program védnökségét vállaló Szendrő Szabolcs és Babcsán Gábor a magyar mászósikerekről, érdekességekről mesél az érdeklődőknek. Végül a Megálló Csoport Alapítvány zeneterápiás csoportja ad egy kis koncertet.
szenvedélybetegség, kalandterápia

2012-05-03 21:14:41

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop