Hirdetés

Spanyolországban többen szoknak rá a marihuánára, mint a cigarettára

A szakembereket is meglepte Spanyolországban, hogy többen szoknak rá a kannabiszra, mint a cigarettára, és az új marihuánafogyasztók közül minden harmadik fiatalkorú - derült ki abból a kedden Madridban nyilvánosságra hozott jelentésből, amelyet a spanyol egészségügyi minisztérium készíttetett a drog-, alkohol- és cigarettafogyasztási szokások alakulásáról a 2013-2014-es évben.

kábítószer fogyasztás, Spanyolország, cigaretta |

MTI Hírek12

A több mint 23 ezer ember megkérdezésén alapuló felmérés szerint a 15 és 17 év közötti serdülők közül több mint 60 ezren használnak újabban kannabiszt, ez 36 százaléka az új fogyasztóknak, akik összesen 170 ezren vannak.

Francisco Babín, drogügyekért felelős kormánybiztos szerint aggasztó, hogy ez a szám magasabb mint azoké, akik újonnan szoktak rá a cigarettára. Az adatok alapján több mint 140 ezer ember kezdett dohányozni a vizsgált időszakban.

"Veszélyben vagyunk" - a szakember így kommentálta az eredményt. Szerinte most a kannabiszfogyasztás a legnagyobb probléma a fiatalok között ebből a szempontból.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy a megkérdezettek 64,4 százaléka nevezte könnyűnek a marihuána beszerzését. Úgy vélte, ez összefügg azzal, hogy ezt a drogfajtát ennyien kezdték használni.

A kutatásból az is kiderült, hogy összességében kevesebben fogyasztanak kábítószert Spanyolországban, mint korábban, és az egyéb kábítószerfajták, például a kokain vagy a heroin fogyasztása csökkent az előző évekhez képest.

kábítószer fogyasztás, Spanyolország, cigaretta

2015-03-04 15:55:12

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop