Hirdetés

10 érv a dohányzás ellen

Valószínűleg sokan emlékeznek majd, hogy az 1997-es az az év volt, amikor a dohánygyártó cégeknek és a törvényhozóknak sikerült végre megállapodniuk a dohánytermékek forgalmazását szabályozó törvényjavaslat részleteiben, de nekem úgy marad meg 1997, mint az az év, amikor utoljára gyújtottam rá egy cigarettára.

dohányzás, cigaretta, leszokás |

InforMed Hírek7   InforMed

Miután egyre több szövetségi államban születtek olyan ítéletek, amelyek szerint a dohánygyárak kötelesek megtéríteni a dohányzás okozta egészségkárosodás orvosi költségeit, a dohányipar és az amerikai törvényhozás között júliusban megállapodás született. A megállapodás szerint - amelyet a Kongresszus 1998-ban helyez hatályba - a cigarettagyártók vállalják, hogy 368,5 milliárd dollárt fizetnek az egészségügynek, cserébe pedig az állam garantálja, hogy több pert nem indíthatnak ellenük egészségkárosítás címén. Ezen túl a dohányipar vállalta, hogy dohányzásellenes kampányokat finanszíroz, csökkenti marketing-tevékenységét, és elfogadja a nagyobb kormányzati ellenőrzést. Bár a megállapodást nem lesz könnyű elfogadtatni a Kongresszussal, a dokumentum komoly győzelem a dohányzás ellen harcolók táborának.

A Medical Tribune News Service most 10 érvet sorakoztat fel a leszokás mellett. Ezekből egyrészt kiderül, miért is egyeztek bele a megállapodásba a dohánygyárak, másrészt hogy miért lenne jó, ha újévi fogadalmi listáink első helyén a leszokás állna.

10. A dohányzás halálos szokás - ezt még a dohánygyárak is elismerik. Több mint 800 hiteles dokumentum látott napvilágot decemberben, amelyek szerint a nagy cigarettagyártók tisztában voltak azzal, hogy termékeik betegséget okozhatnak, de ezt az információt igyekeztek eltitkolni a vevők elől.

9. FIGYELEM: A cigaretta gyilkos fegyver. FIGYELEM: A cigaretta függőséget okoz. FIGYELEM: A cigarettafüst káros a gyermekekre. A kutatók már évek óta hangoztatták ezeket, és ha az új amerikai törvény hatályba lép, a gyártóknak nagyobb és feltűnőbb figyelmeztetéseket kell majd a csomagokra nyomtatniuk, angol és spanyol nyelven. Az új jogszabály értelmében a dohánygyáraknak közzé kell tenniük termékeik pontos összetételét is, a gyógyszerek betegtájékoztatójához hasonlóan.

8. A dohányzás növeli a szorongást. Azok, akik azt állítják, hogy a cigaretta segít elviselni a mindennapi stresszt, gondolkodjanak el ezen. Brit kutatók az American Journal of Psychiatry novemberi számában arról számoltak be, hogy egyes korábbi vizsgálatokkal ellentétben aki abbahagyja a dohányzást, legfeljebb két héten belül megszabadul szorongásának nagy részétől. 101 dohányos 4 hétig tartó vizsgálatában ugyanis az a 70 személy, aki sikeresen leszokott, fizikailag és szellemileg is sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint előtte.

7. A dohányzás szívinfarktust idézhet elő. A szakemberek már régóta tudják, hogy a dohányzás rizikófaktora a szívkoszorúér-bántalmaknak, egy vizsgálatból nemrégiben pontos információkat kaptunk arról, hogy miképpen járul hozzá az infarktus kialakulásához is. A cigarettázás következtében a fő verőér, az aorta ugyanis elmeszesedik, derült ki a Circulation című szaklap egyik '97-es cikkéből.

6. Szoros kapcsolat mutatható ki a dohányzás, illetve a gyomorrák és nyelőcsődaganatok között is. A két szervben kifejlődő daganatok az esetek 40 százalékában a dohányzás következményei, derült ki 1200 felnőtt személy vizsgálatából. Egy nyelőcsőrák-félének, az adenokarcinómának kétszer nagyobb a gyakorisága az aktív vagy volt dohányosok között, mint azok között, akik sohasem, vagy az elmúlt harminc évben nem gyújtottak rá. Minderről a Journal of the National Cancer Institute számolt be.

5. A legújabb kutatási adatok szerint a terhes nőknek még több okuk van arra, hogy megszabaduljanak káros szokásuktól - de legalábbis csökkentsék a napi adagot. Azok a terhes anyák, akik a terhesség idejére leszoktak, vagy sokkal kevesebb cigarettát szívtak el, kisebb valószínűséggel adtak életet alacsony születési súlyú csecsemőnek, jelentették be vermonti kutatók az Obstetrics and Gynecology hasábjain. A 2500 g alatti csecsemők sokkal inkább hajlamosak a különféle egészségügyi szövődményekre, mint súlyosabb társaik. Az American College of Obstetricians and Gynecologysts adatai szerint teherbe esésük idején az amerikai nők harmada dohányzik, és ennek a csoportnak csupán a fele képes leszokni a dohányzásról legalább a terhesség idejére.

4. Másoknak is kárt okozunk. A folyamatos otthoni vagy munkahelyi passzív dohányzás csaknem megkétszerezi a szívinfarktus rizikóját, derült ki egy több mint 10 éves felmérésből, amelyben 32 ezer nemdohányzó nő vett részt. A Circulation szaklapban megjelent cikk szerint a passzív dohányzásnak kitett nőknél az infarktus, illetve az szívhalál kockázata 91 százalékkal magasabbnak mutatkozott a füstmentes csoport tagjaihoz képest. A folyóirat egy másik cikkéből pedig az derült ki, hogy a magas koleszterinszinttel rendelkező gyermekekre nézve fokozottan veszélyes, ha egy dohányzó felnőttel élnek együtt. 103 gyermek vizsgálata azt mutatta ki, hogy akik dohányfüstös környezetben élnek, HDL (vagyis a "jó") koleszterinjük koncentrációja 10 százalékkal alacsonyabb.

3. Még soha nem volt ilyen könnyű leszokni. Ma más számtalan segítséget nyújt az orvostudomány és a gyógyszeripar, akár vény nélkül kapható, akár vényköteles gyógyszerekkel. A különféle nikotinpótlók, a tapaszok, tabletták, rágógumik és inhalációs szerek mindenfelé kaphatók. Egy 724 dohányossal készült felmérésben a legnagyobb dózisú tapasszal (21 milligram nikotin) a résztvevők 26 százaléka még egy év után sem szokott vissza, míg a placebo-csoportban csak 9 százalék volt kitartó. Ezt az eredményt az American Lung Society és az American Thoracic Society közös konferenciáján jelentették be, San Franciscóban.

2. A leszokás nem jelent feltétlenül egyet az elhízással. Dr. Vicki L. Seltzer, az American College of Obstetricians and Gynecologysts elnöke szerint a túlsúlytól való félelem az első számú ellenérv a dohányzók körében. Ám szerinte ez tévhit. A dohányzás - az elterjedt nézettel szemben - nem gyorsítja fel az anyagcserét. Ha ennek ellenére félünk az elhízástól, akkor dr. Seltzer szerint leszokás közben mozogjunk többet, és mindig tartsunk a konyhában egészséges rágcsálnivalót, sárgarépát vagy zellert.

1. Nekem sikerült. És ha nekem, aki cigarettával a számban ébredtem, és egyikről a másikra gyújtottam, ha nekem sikerült, akkor mindenkinek menni fog. Azt azért nem állítom, hogy könnyen ment, időnként nagyon nehezen bírtam ki. Még most, hat hónappal az utolsó cigarettám után is szívesen rágyújtanék néha. Viszont jobban érzem az ízeket és a szagokat, a hajam, a kezem a ruhám nem füstös, és sokkal intenzívebben tornázom, mióta abbahagytam a dohányzást. És mostantól amiatt sem kell aggódnom, hogy télen megfázom a cigarettázás közben, ha ki kell mennem az irodából. Bent ugyanis már senki sem dohányzik.

Megjelent: Medical Tribune News Service

dohányzás, cigaretta, leszokás

2009-08-04 19:02:27

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop