Sajnos, itt még nem tartunk, és egyetlen tabletta önmagában soha nem is lesz elég. Az alkoholizmus kutatásában élenjáró szakemberek azonban jelentős előrelépésről számoltak be az alkoholisták ivás iránti vágyát csökkentő - az absztinens időtartamokat növelő, a rendszeres ivókat mérsékelt fogyasztókká változtató - gyógyszerek fejlesztésében.

"Úgy vélem, teljesen új korszakba léptünk az alkoholizmus kezelésében" - jelentette ki dr. Enoch Gordis, a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism (NIAAA) igazgatója, aki egy bostoni nemzetközi konferencián foglalja össze a legújabb kutatási eredményeket.

"A legújabb neurológiai kutatásoknak és az alkoholizmushoz kapcsoló genetikai felfedezéseknek köszönhetően akár 5-10 év múlva sokkal célirányosabb gyógyszeres terápia lesz majd a kezünkben" - jósolta meg dr. Gordis.

A hír társadalmi hatása óriási lehet. Becslések szerint 14 millió amerikai él alkoholfüggőségben (a felnőtt férfiak 10, a nők 3 százaléka); kezelésük költségei elérik az évi 100 milliárd dollárt. Pedig szövetségi adatok szerint csupán 700000 embert kezelnek évente ezzel a problémával.

Az ivás iránti vágyat csökkentő, dr. Gordis szerint új korszakot nyitó gyógyszer a ReVia (naltrexon) már kapható, bár még nem használják széles körben. Szeptemberben az Archives of General Psychiatry is biztató tanulmányt közölt egy hasonló anyagról, a nalmefenről, nemrégiben pedig Párizsban szakértők (zárt ajtók mögött) tárgyaltak arról a nagyszabású amerikai kísérletről, amelyben az Európában már régóta használt acamprozát hatásait vizsgálták.

"Mindenkit titoktartásra köteleztek, de az európai tapasztalatok alapvetően igen pozitívak, ezért elképzelhető, hogy az amerikai adatok is kedvezőek" - mondta dr. Robert Swift, a Brown University alkohol- és addikciós kutatási központjának munkatársa; ez volt az amerikai tesztelés egyik központja.

Az egyre sokasodó gyógyszerkutatási adatokon felbátorodva a NIAAA még az ősszel nagyobb szabású programot indít el Bostonban és még kilenc nagyvárosban Project Combine néven. A program célja a kombinált - gyógyszeres és a már bevált "beszédterápiás" módszerek ötvözéséből kialakított - terápiák hosszútávú hatékonyságának értékelése.

"A legjobb feltételek mellett a betegek közel harmadánál 12-15 hónap alatt teljes absztinencia érhető el" - tudtuk meg dr. Gordistól. "Ennél szerényebb sikereket értünk el a betegek egy kisebb csoportjában, a csoport felénél pedig hatástalan maradt a terápia. Még nem tudjuk gyógyítani az alkoholizmust, de ez egy sor más krónikus betegséggel is így van, az alkoholizmus pedig igazán krónikus probléma."

Az új módszerek a tudósok egyre növekvő ismereteinek köszönhetők: egyre többet tudunk meg az alkoholaddikció agyi kémiai folyamatairól.

Az alkohol stimulálólag hat az agyra és kellemes közérzetet okoz, oldja a gátlásokat. Emellett azonban nyugtató hatású is, tompítja a normális kognitív és motoros folyamatokat, enyhíti a feszültséget és a szorongást. Ezek után nem meglepő, hogy az alkohol egy sor fontos neurotranszmitterre és az ezeknek megfelelő receptorra fejti ki hatását, aminek megvannak a maga akut és hosszútávú hatásai.

Például az alkohol stimuláló effektusának javarésze a dopaminokra gyakorolt hatás eredménye; a dopamin az agy örömérzet-rendszerének alapvető eleme.

Az alkohol emellett a glutamát receptorait is gátolja; ez az agy legfőbb izgalmi neurotranszmittere, ami a nemi vágy és a figyelem felkeltésében játszik szerepet. Az agy a hosszútávú alkoholbevitelre fokozottabb idegsejti ingerléssel válaszol, ellensúlyozandó az alkohol depresszáns hatását. Ha egy alkoholfüggő abbahagyja az ivást, ez a krónikus felfokozott ingerületi állapot elviselhetetlenné válik, és ez okozza az elvonásos tüneteket.

És ez még nem minden. Az alkohol fokozza azoknak az idegi receptoroknak a működését, amelyek a GABA nevű gátló neurotranszmitterhez kapcsolódnak, és csökkenti a szerotonin szintjét; ez utóbbi az ember kedélyállapotáért felelős, és enyhítheti az agresszív, erőszakos viselkedésre való hajlamot.

Az alkoholnak az agyra gyakorolt vegyi hatásai ugyanakkor többféle célpontot is kínálnak az effektusok ellen ható gyógyszerek kutatásában. A naltrexon és a nalmefen az agy természetes ópiátjaival hatnak együtt az alkohol iránti vágy mérséklésében. Az acamprozát a glutamát-rendszerben fejti ki - még nem egészen ismert módon - a hatását: valamilyen formában normalizálja a krónikus alkohol-abúzusra jellemző túlzottan felfokozott ingerületi állapotot.

A kutatók remélik, hogy két vagy több, eltérően működő gyógyszer kombinálásával enyhíthető az alkohol iránti vágy, miközben az elvonási tünetek is elmaradnak. Ám a naltrexonnal végzett kutatások azt mutatják, hogy ez csak akkor működik így, ha a betegek a gyógyulás vágyával szedik be a gyógyszereket - itt kerül a képbe a terápia pszichológiai része.

A jelenlegi kutatás másik csapásiránya annak megállapítása, hogy ki az, aki fogékonyabb az alkoholfüggőségre, illetve kik azok, akiknél a gyógyszeres kezelés hatásos lehet. Nyolc évnyi munka során a kutatók az alkoholizmus rizikóját feltételezhetően növelő gének tucatjait azonosították, és négy olyan kromoszómát is, amelyekben ezek a gének találhatók. A következő lépés a géneket kódoló proteinek azonosítása, ami által a gyógyszerek előtt újabb célpontok tárulhatnak fel.

Ám az új, fejlettebb gyógyszerek kutatása még nem elegendő. A készítmények mindennapos használatba kerülése már más kérdés, amint az a naltrexon esetéből is ismert. A naltrexont négy és fél éve jegyezték be az Egyesült Államokban; ez volt az első az 1948-ban törzskönyvezett Antabuse (disulfiram) után.

Az Antabuse a tervek szerint úgy gyógyította volna az alkoholizmust, hogy ha szedése közben a beteg alkoholt fogyaszt, akkor súlyos beteg lesz. Az ismert gyógyszert azonban ma már nem nagyon alkalmazzák, miután egy 1986-os felmérés kimutatta, hogy az ezt használó betegek között egyáltalán nem volt nagyobb az absztinensek számaránya.

Ezzel szemben számos észak-amerikai és európai vizsgálat bizonyította, hogy a naltrexon pszichoterápiával kombinálva két-háromszor nagyobb absztinencia-rátát eredményezett a "beszédterápia" mellett placebóval kezelt betegek eredményeihez viszonyítva. Az új készítmény az első, amely az agy örömérzékelési folyamataira van vegyi hatással. Ennek ellenére az alkoholizmust kutatók szakmai közvéleménye nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a gyógyszert.

"A naltrexon nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket elvártak tőle" - mondta Klaus Miczek, a Tufts University orvosi karának tanára.

"Az általam ismert legfrissebb adatok szerint a naltrexon éves forgalma csupán 20-30 millió dollár körül van, ami igen alacsony összeg" - tette hozzá dr. Raymond F. Anton, a charlestowni Medical University of South Carolina tanára. "Ennek oka lehet a kezelést végzők ismereteinek hiánya és a közvélemény tájékoztalansága az alkohol agyra gyakorolt hatásaival, illetve azzal kapcsolatban, hogy miként avatkoznak be ezekbe a folyamatokba a gyógyszerek."

A tájékozatlanságért nagy mértékben a naltrexon gyártójának, a DuPont-Mercknek a gyenge marketingmunkája okolható. Sok addiktológiai központ vagy az olyan csoportok, mint az AA (Anonim Alkoholisták) erősen megkérdőjelezik a betegség gyógyszeres kezelésének szükségességét, helyette inkább a szociális munkára, a tanácsadásra, a csoportos gyűlésekre és a spirituális megközelítésre fektetik a hangsúlyt.

"A megfelelő gyógyszerek hiánya miatt az alkoholizmus gyógyításában elsősorban a nem orvosi megoldások játszanak főbb szerepet" - ismerte el dr. Anton.

"Sok jel mutat arra, hogy az orvosok nem tudják pontosan azonosítani azokat, akiknél a gyógyszeres kezelés sikert hozhat" - tette hozzá a dél-karolinai kutató. "A nem orvos tanácsadók pedig attól tartanak, hogy a gyógyszerek miatt a tanácsadás és a csoportos terápiák iránti figyelem csökkenne." Dr. Gordis szerint "az alkoholizmussal foglalkozók körében elterjedt nézetek gátolják a gyógyszeres megoldások elterjedését".

Ez talán változik a következő néhány évben, amikor már újabb gyógyszereket lehet majd kapni (mindenhol). A gyógyszergyártók egyre többet foglalkoznak ilyen irányú kutatással, és az európai Merck-Lipha által gyártott acamprozát éppen amerikai törzskönyvezés előtt áll.

"Azt hittük, hogy a naltrexon mindent megváltoztat, de tévedtünk" - árulta el egy szakértő. "Az újabb gyógyszerek viszont biztos, hogy meghozzák a várt eredményeket."

Végül, fűzte hozzá dr. Gordis, célunk, hogy összehangoljuk az akarat erejével és a spirituális módszerekkel dolgozó csoportok munkáját a neurológusok és genetikai kutatók eredményeivel. Hiszen az alkoholizmust gyógyító gyógyszerek nem mentik fel az alkoholfüggőket a felelősség alól.

"Aki keményen ivott egy bizonyos ideig, az most megszabadulhat az alkohol iránti vágy biológiai-fiziológiai összetevőjétől" - mondta dr. Gordis.

"De van két olyan helyzet, amelyben még mindig az egyén felelőssége a legnagyobb" - tette hozzá. "Ha valaki olyan családban él, ahol már fordultak elő alkoholproblémák, annak fokozottabban oda kell figyelnie a baj korai jeleire. Másodszor pedig itt van a már józan alkoholista, aki tudja, milyen hatásai vannak ennek a betegségnek, ezért több esélye is van tenni ellene."

Megjelent: The Boston Globe