Hirdetés

A vodka a felelős a magas oroszországi halálozási arányért

Az alkoholfogyasztás, elsősorban a vodka a felelős a magas korai halálozási arányért Oroszországban - erre a megállapításra jutottak az országban végzett, a maga nemében az eddigi legnagyobb tanulmány készítői.

alkoholizmus, alkohol |

InforMed Hírek12   InforMed | MTI


A The Lancetben megjelent tanulmány szerint az orosz férfiak 25 százaléka hal meg 55 éves kora előtt, zömében a túlzott alkoholfogyasztás miatt. Mint a cikket ismertetető BBC összehasonlításul hozzáfűzte: ez az arány Nagy-Britanniában 7, az Egyesült Államokban pedig 1 százalék.

A moszkvai Orosz Rákkutató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) franciaországi Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének szakemberei három orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szokásait. Ez idő alatt a vizsgált személyek közül 8 ezer hunyt el. A kutatók korábbi tanulmányokat is felhasználtak, amelyek 49 ezer elhalálozott családját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról.

"Az orosz halálozási arányszámok vadul ingadoztak az elmúlt 30 év során, ahogy az alkoholtilalom és a társadalmi stabilitás változott Gorbacsov, Jelcin és Putyin elnök alatt, a legfontosabb dolog pedig, ami a halálozások vad ingadozását okozta: a vodka" - jelentette ki Richard Peto, az Oxfordi Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője.

Mihail Gorbacsov szovjet államfő 1985-ben drasztikusan csökkentette a vodkatermelést, és megtiltotta a vodka árusítását ebédidő előtt. A kutatók szerint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer összeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni, és a halálozási arány összességében ismét megnőtt.

Richard Peto szerint miután Jelcin átvette a hatalmat Gorbacsovtól, a fiatal férfiak körében több mint duplájára nőtt a halálozási arány. Ez akkor történt, amikor a társadalom szétesett, és a vodkához könnyebben hozzá lehetett jutni. Jelentősen megnőtt az alkoholfogyasztás és önpusztítóvá vált - ismertette a kutató.

A nők alkoholfogyasztásában ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez a halálozási arányukat nem növelte jelentősen, mivel ők kevesebbet ittak.

Az alkoholt fogyasztók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez.

2006-ban Oroszországban újból szigorításokat vezettek be az alkoholfogyasztás visszaszorítására: felemelték az adókat és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent - írták a kutatók.

A tanulmány szerint Oroszországban - ahol 150 rubelbe (1000 forintba) kerül fél liter vodka - a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt küldenek le a torkukon.

2011-ben minden felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből nyolc liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. Összehasonlításként: Nagy-Britanniában átlag tíz liter alkohol jutott fejenként, de ebből csak két liter volt magas alkoholtartalmú szesz.

A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. "Rohamivók. Ez a fő probléma. Az ivás módja és nem a fejenként elfogyasztott mennyiség" - hangsúlyozta David Zaridze, az Orosz Rákkutató Központtól.

A tudós szerint az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoznak, de - mint mondta - ez csak kifogás. "Ez nemzeti életforma, amin változtatni kell" - szögezte le, kiemelve a megszorítások folytatásának szükségességét, az emberek gazdasági-társadalmi státuszának javítását és a felvilágosítás jelentőségét.

Forrás és kép: BBC News Health

alkoholizmus, alkohol

2014-01-31 23:42:06

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop