Hirdetés

Gyermekközösségi bőrfertőzések

Szeptember elsejével ismét megkezdődött a tanítás, gyermekek, fiatalok százai, ezrei ülnek be az iskolapadokba, hogy a kívánt ismereteket megszerezzék. A bölcsődékben, óvodákban korábban indul az élet, mivel a szülők nem mindig tudják gyermekeik felügyeletét megoldani a munkaidő alatt. Ezek az intézmények viszonylag zárt közösségeket jelentenek, ahol a gyermekek, fiatalok óhatatlanul kontaktusba kerülnek társaikkal, így bizonyos bőrfertőzések gyorsan átterjednek. Ennek hátterét erősíti az is, hogy az immunrendszer (védekezőrendszer ellenálló képessége) kb. 12 éves korra érik meg. Melyek azok a leggyakoribb bőrgyógyászati fertőzések, melyekkel a szülőknek számolni kell?

szemölcs, ótvar, fejtetvesség, rühesség, gombaölcs, ótvar, fejtetvesség, rühesség, gomba |

Gyógy-ír   Kisalföld | Kiss, Zs.

Melyek azok a leggyakoribb bőrgyógyászati fertőzések, melyekkel a szülőknek számolni kell? Az első csoportba sorolhatók a vírusos szemölcsök, melyeknek több fajtája is létezik. Az egyik a közönséges szemölcs, leggyakoribb a kézen, lábon, elsősorban a vastag szaruréteggel fedett bőrterületeken (tenyér, talp, ujjak, körömredők bőre). A talpon gyakran összetévesztik tyúkszemmel, mely nem fertőző és nyomás hatására alakul ki (pl. lúdtalp, szoros cipő). Az arcon, kézfejen leggyakoribb a futószemölcs.

A kis, lapos, fénylő csomócskák bőrszínűek (esetleg halványbarna szín) miatt nehezen ismerhetők fel, legtöbbször kozmetikus hívja fel rá a figyelmet. Az uszodaszemölcs inkább

a kicsi gyermekeket érinti, bárhol megjelenhet a test bőrén, apró félgömbszerű, vízcsepphez hasonló formában. Mindegyik szemölcsfajtára lehet kapni megfelelő helyi szert, amivel kellő türelemmel a szemölcsök kiirthatók.

Gyakori a szülők körében, hogy azonnali eltávolítást kérnek az orvostól, s bár a szemölcs elterjedésétől való félelem érthető, de nem számolnak a fájdalmas beavatkozás okozta lelki traumával gyermeküknél. Már csak azért sem kell elsietni a dolgokat, mivel a szemölcsök idővel maguktól is elmúlhatnak nyomtalanul. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolható az ilyen fertőzés. Orvosnál jelentkezni kell, és előfordul, hogy a kiterjedt fertőzés hátterét is ki kell deríteni.

Milyen az ótvar?

Ritkábban, de előfordulnak gennyes bőrfertőzések is kisebb gyermekek között, ezek közül a leggyakoribb az ótvar. A viszkető, enyhén vörös alapú sárgás-pörkös, nedvedző telepek jó ellenálló képesség esetén maguktól is gyógyulnak, de gyorsíthatjuk a folyamatot fertőtlenítéssel. A jód régi, bevált szer, vírus, baktérium, gombaellenes hatású, és ritka rá az allergiás reakció. A gyógyszertárakban kaphatók recept nélkül is megvásárolható, jódot tartalmazó fertőtlenítő oldatok, kenőcsök, szappanok. Ha a gyermeken a fertőzés elterjed, több bőrterületen megjelennek a nedvező sebek, orvoshoz kell fordulni.

Gombás fertőzések

A gombás fertőzések leggyakoribb kiindulási pontja gyermekek között egy fertőzött állat. A kisdedek szívesen megsimogatnak kóbor állatokat, melyeknek a szőre fertőzhet. Ezután már gyermekről gyermekre is átterjedhet a gombás folyamat, piheszőrös bőrön kerek, ovális, halványvörös, hámló folt formájában. Fejbőrön korpádzó folt, letört hajszálak jelezhetik a helyét. Minden esetben orvoshoz kell fordulni fertőző volta miatt, illetve a fertőzést legtöbbször belsőleg is kezelni kell.

Rühesség és fejtetű

Ugyancsak ritka, de még mindig előforduló kór a rühesség és a fejtetű. Az előbbi legjellemzőbb tünete a kínzó viszketés, főleg este, ágymelegben. Jellemző bőrterületek a csukló, könyök, has, köldök, keresztcsonttájék bőre, fejre nem terjed. Gyógyszertárban kapható Novascabin emulzióval kezelhető, érdemes a terápiát az egész családnak elvégezni, viszketéstől vagy annak hiányától függetlenül. A kezelés után a ruhaneműket és ágyneműt ki kell mosni, szellőztetni, vasalni.

A fejtetűfertőzés tünete a fejbőr viszketése és a hajszálak tövében megjelenő, tapadó, fehéres-szürkés serkék. Gyógyszertárban recept nélkül kapható Nittyfor emulzióval, illetve Nix öblítőkrémmel az élősködő elpusztítható. A kezelés után a hajat többször alaposan át kell fésülni sűrű fésűvel, hogy a már elpusztult, tapadó serkéktől megszabaduljunk. Végezetül nem árt tudni, hogy még gyermekek között is elsősorban akkor terjednek a fertőzések, ha az ellenálló képességet valamilyen egyéb hatás tovább gyengíti. Ilyen lehet valamilyen gócbetegség, pl. gyakori mandulagyulladás, cukorbetegség. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a gyermekkel megetetett rengeteg édesség, finomított cukor, chips, egyéb üres kalóriás rágnivaló kifejezetten rontja az ellenálló képességet. Segítsük gyermekeink szervezetét több gyümölccsel, zöldséggel, melyekben a szükséges ásványi anyagok és vitaminok is megtalálhatók.

szemölcs, ótvar, fejtetvesség, rühesség, gombaölcs, ótvar, fejtetvesség, rühesség, gomba

2002-07-18 14:56:15

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop