Hirdetés

A tinédzser fiúk valóban sokat esznek

A tinédzser fiúkat nevelő szülők gyakran hiszik, hogy gyerekük kieszi a hűtőt - és mint egy frissen készült tanulmány rámutatott, nem is alaptalanul: a kamasz fiúk ugyanis valóban sokat esznek.

serdülő, tinédzser, kalóriaszükséglet, növekedés, evés |

InforMed Hírek30   InforMed

Kép: pixabay
A vizsgálat során kétszáz 8 és 17 év közötti gyerekeket vizsgáltak, és kiderült, hogy a fiúk rendszerint többet esznek a velük egykorú lányoknál. A legfalánkabbnak - ebédenkénti közel kétezer kalóriával - a tinédzser éveik közepén járó srácok voltak.

A minta logikus, mivel a fiúk általában a késő pubertás korban nőnek rohamosan, és szednek fel súlyt, izomtömeget - vélekedett Jack A. Yanovski, a gyermekegészséggel és az emberi fejlődéssel foglalkozó országos amerikai intézet vezető kutatója. Mint magyarázta, régóta beszélik, hogy a fiúk tetemes mennyiséget tudnak elfogyasztani, de mindezidáig ezt nemigen támasztották alá adatokkal.

A hiány pótlására a kutatók lányokat és fiúkat vontak be a vizsgálatba, a gyerekeket két étkezés alkalmával figyelték meg. Az első nap ebédjén annyit ehettek, amennyit máskor is szoktak kapni, a második napon viszont annyit, amennyit csak akartak.

Az összehasonlításból kiviláglott, hogy a fiúk a serdülőkór minden szakaszában többet esznek a lányoknál. A pubertás előtt álló, 8-10 éves fiúknál 1300 kalória az ebéd átlagos energiaértéke, a lányoknál csak 900.

A lányok étvágya a serdülőkor korai és középső szakaszában ugrik meg, nagyjából 10 és 13 év között. A vizsgálati eredmény alapján abban az életkorban 1300 kalóriára emelkedik az érték. A késői pubertás idején ennél csak hajszálnyival "gazdagabb" az ebédjük.

A fiúk fejlődése ezzel szemben később vesz lendületet, kalóriaszükségletük 14 és 17 év között növekszik jelentősen, a késői serdülőkórban kétezer kalóriás ebédeket is képesek eltüntetni. "Ez a mennyiség még aktív gyerekeknél is fedezi a napi szükségletet.

Szóval, a tinédzser fiúk valóban tudnak enni.
serdülő, tinédzser, kalóriaszükséglet, növekedés, evés

2024-01-24 22:21:43

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop