Hirdetés

Folytatódik a vita a meningitis körül Nagy-Britanniában

Az illetékesek beismerték, hogy a sikeres oltáskampány ellenére, amely mindössze egyetlen törzzsel nem tudott megbirkózni, Nagy-Britanniában még legalább öt éven keresztül számolni kell a meningitis évenkénti fellángolásával.

meningitis, gyermekbénulás, vakcina, oltás |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Laurance, J.

Liam Donaldson professzor, tiszti főorvos bejelentette, hogy az 1999 novemberében beindított, a betegség C-törzse elleni oltással 50 halálesetet és 500 meningitis-C megbetegedést sikerült elkerülni.

A negyvenes évek gyermekbénulás elleni oltáskampánya óta a jelenlegi a legnagyobb program, több mint 18 millió adagot adtak be a 18 év alatti gyermekeknek.

"A fiatal gyermekek köré vontuk a legerősebb védőpajzsot" - mondta a tiszti főorvos.

Az egészségügyi Minisztérium együttműködik a holland szakemberekkel, akiknek B-típusú vakcináját brit gyermekeken tesztelik, és egy másik projekt is folyik az Egyesült Államokban.

Dr. Davis Salisbury, a minisztérium oltási programjainak felelős vezetője a következőket mondotta: "Az izgatottságot az okozza, hogy az elmúlt évben sikerült megfejteni a meningitis B-csoport genetikai kódját."

A B-vakcinát ugyanúgy állítják elő, mint a C-t, és szintén az antitesteket stimulálja, de ezek, a tudósok számára érthetetlen okból nem nyújtanak ugyanolyan védelmet, mint a C-csoport esetében.

Ezért a B-csoport elleni hatékony vakcinát valamely más eljárással kell készíteni.

Dr. Salisbury hozzátette, hogy már látják az alagút végét, de az oltóanyag kifejlesztése nem megy egyik napról a másikra.

Egy Kubában kidolgozott B-vakcina például nem hatásos Nagy-Britanniában, mert ott más a vírustörzs, a felnőtteknél hatott, de a briteknél épp az öt év alattiak vannak a legnagyobb veszélyben.

Yvette Cooper egészségügy-miniszter szerint a kormány úgy döntött, hogy még akkor elkezdi az oltásokat, ha az első hónapokban problémás lesz a szállítás.

Az egészségügyi kormányzat alacsony árnak tartja a 30 millió dolláros árat ahhoz képest, hogy ki lehet küszöbölni egy betegséget.

Bejelentették azt is, hogy ugyanilyen költséggel vásárolnak szívmonitorozó berendezéseket, mert több mint 100 ezer az évente szívbajba elhunytak száma.

A meningitis nyugtalanító gyorsasággal terjed és különösen a fiatalok körében szedi áldozatait.

Megjelent: The Independent, London

meningitis, gyermekbénulás, vakcina, oltás

2002-07-31 17:53:02

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop