Hirdetés

A beszédfejlődést gátló tényezők

A beszédfejlődés áttekintése után essék szó azokról a tényezőkről is, amelyek a fejlődést akadályozzák, illetve gátolják. A beszédképtelenség gyakori oka a süketség, vagy a súlyos nagyothallás. A súlyos értelmi fogyatékos gyermekek sem tanulnak meg beszélni. Fontos tudni viszont azt, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek beszéde megindul, de késéssel és többnyire beszédhibásak is, amelynek javításával a logopédusok eredményesen foglalkoznak. A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek jelentős késéssel kezdenek el beszélni, beszédhibájuk pedig gyakran életre szóló.

beszéd, nagyothallás, értelmi fogyatékos, afázia, autizmus |

Gyógy-ír   Kisalföld | Juhász, E.

A beszédzavar oka ritkán az afázia lehet - a háttérben az agykérgi zavar húzódik meg, amit többnyire apró bevérzés okoz -, még ritkábban az autizmus. Az autista nem, vagy csak későn beszél. Ha mégis beszél, általában nem a kérdésre felel, illetve "én"-t nem használ. Kisgyermekkorban gyakoriak a sorozatban előforduló középfülgyulladások. Ezek átmeneti hallászavarokat okozhatnak. Előfordulhat, hogy ilyenkor a gyermek a hangokat rosszul rögzíti és ezek a hibák igen gyakran a hallászavar megszűnése után is megmaradnak. A beszéd fejlődését a beszédszervek fejlődési rendellenességei, mint az ajakhasadék és a szájpadhasadék is akadályozhatják. Tekintettel arra, hogy a beszédfejlődést a mozgás serkenti, ebből következik, hogy a mozgásbetegségek viszont hátráltatják. Az ingerszegény, szeretet nélküli, kevés beszédű környezet is oka lehet a beszédfejlődésbeni elmaradásnak. A megkésett beszédfejlődés hátterében genetikus tényezők is állhatnak, ilyenkor azonban a család más tagjainál is megfigyelhető a beszéd átlagosnál későbbi indulása.

Néhány jó tanács:
  • A beszédet nem kell tanítani. Helyes, értelmes kiejtéssel, tisztán kell beszélni gyermekünkkel. Ha a gyereket szavakra tanítjuk, elérhetjük, hogy hamar sok szót mond ki, de ezeket úgy használja, hogy egyáltalán nem, vagy nem jól érti. Így viszont elsorvad a gondolkodás és a gyerek beszél akkor is, amikor kérdeznie kellene.
  • A fejlődést segíti a szeretetteljes odafordulás és a beszélgetés. Lehetőleg minél gyakrabban dúdolgassunk és mondjunk mondókákat gyermekünknek, hiszen először a hangokat és a ritmusokat érzékeli.
  • Mint említettem, a normális beszéd fejlődésében jelentős egyéni variációk lehetnek, de ha hiányzik 1-1 szó mondogatása kétéves korban, a kétszavas kijelentések formálása 3 éves korban, ezek már a fejlődési elmaradás kifejezett jelének tekinthetők. Ha a szülő a fent említetteket észleli gyermekénél, feltétlenül forduljon gyermekorvoshoz, aki az alapvizsgálatok elvégzése után, ha szükséges, a megfelelő szakemberhez - pld. gyermek fül-orr-gégészhez, gyermeksebészhez, gyermekpszichiáterhez, gyógypedagógushoz, logopédushoz - irányít, és ezzel válik biztosítottá a gyermek lehetőségeihez mért lehető legjobb fejlesztés.
beszéd, nagyothallás, értelmi fogyatékos, afázia, autizmus

2002-07-18 13:27:09

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop