Hirdetés

Az embrió szívverése

A magzati vérsejtjek fejlődésének megindulásához a szívverés nyomására van szükség, állítják amerikai kutatók. A kutatási eredmények magyarázatul szolgálhatnak arra, miért kezd el verni az embrió szíve már néhány héttel a fogamzás után, és utat mutathat új, őssejt-alapú kutatások számára a vérképzőszervi betegségek például a leukémia gyógyítására.

őssejt, biomechanika, magzat |

InforMed Hírek7   InforMed | Dobos, L.

Kiderült, hogyan serkenti a szívverés az embrió fejlődését, és ezzel közelebb jutottunk annak a megértéséhez, hogyan lehet laboratóriumi körülmények között úgy irányítani az embrionális őssejteket, hogy vérsejtekké alakuljanak – mondja dr. George Daley bostoni kutató. – Megfigyeltük, hogy az embrió fejlődésében biomechanikai erők is szerepet játszanak – mondja a kutatócsoport egy másik tagja.

Az őssejtek megújuló forrásai az ideg-, csont-, izom-, vér- és más sejteknek. A fogamzás után az embrió kizárólag ilyen sejtekből áll, valamennyi képes arra, hogy belőle bármilyen sejt vagy szövet fejlődjék.

A kutatók egér-embrió sejtjein azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a súrlódási erő és a folyadékáramlás a vérsejtek kialakulását. Megállapították, hogy ezek az erőhatások elősegítik a vérképződést, és serkentik a különféle sejttípusokat termelő sejtkolóniák létrejöttét. Az olyan mutáns egérembrióknál, amelyeknél a fejlődő szív nem vert, kevesebb ilyen őssejt-kolónia alakult ki.

A kutatók szerint eredményeik új utakat nyitottak az irányba, hogy az embrionális őssejthez hasonló alakú és működő ún. iPS sejteket rá lehessen venni, hogy vérképző sejteket termeljenek, aminek a leukémia gyógyításánál lenne igen nagy előnye.
őssejt, biomechanika, magzat

2009-06-08 11:31:06

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop