Hirdetés

Funkcionális meddőség - Szorongás, stressz, életmód okozta gyermektelenség

A meddőség az egyik legszomorúbb dolog a gyermekre vágyó fiatal párok életében, s még elkeserítőbb, amikor látszólag oka sincs a terméketlenségnek.

meddőség, lombikbébi, gyermektelenség |

Ideál - Reforméletmód magazin 2007 ;19(1):43-45   Celsus Kft. | Szendi, G.

Gyakori, hogy az orvosok semmit sem, vagy a meddőséget igazán nem indokló apró elváltozást találnak. A gyanútlan pár ilyenkor szinte megkönnyebbülve fogadja a meddőségipar sikerpropagandáját, s vetik bele magukat a mesterséges megtermékenyítési programokba.

Csak akkor kezdenek gyanakodni és kétségbeesni, amikor a baba csak nem jön, miközben nem lankad a biztatás: „Majd a következő!”

Ekkor jön a tehetetlen harag, a reménytelenség: Ugyan miféle csoda folytán lenne a harmadik, negyedik, ötödik beültetésből terhesség, ha az első, a második alkalommal sem sikerült?…

Elgondolkodtató! A sikeres lombikbébi-program aránya éppen azok körében a legalacsonyabb, akiknél orvosi értelemben elvileg azonnali eredmény lett volna elvárható.

Sikeres kudarc

Az ember a fejlődés mámorában könnyen megfeledkezik arról, hogy sokasodását az évmilliók alatt beléépülő szabályozómechanizmusok irányítják. Amit a biológiaórákon, vagy az orvosi rendelőkben a szaporodásról megtudunk, köszönő viszonyban sincs az emberi szervezet bonyolult reprodukciós működésével. Az orvosok mindig valami „biológiai zavart” keresnek, holott talán csak arról van szó, az evolúciónk során kialakult szabályok szerint „nincs most ideje az utódvállalásnak”. Az „ok nélküli” meddőség, a spontán abortusz, a koraszülés mind-mind a szervezet védekező válasza a kedvezőtlennek ítélt körülményekre.

Samuel K. Wasser kutató egyenesen odáig ment, hogy a nem szervi eredetű meddőséget, vetélést, koraszülést „sikeres szaporodási kudarc”-nak nevezte el. Sikeres kudarc? Sikeres, mert az anya szervezete felkészületlen, körülményei alkalmatlanok voltak a baba kihordására vagy felnevelésére, esetleg a magzat génjeiben volt valami hiba. A testünk sokszor bölcsebb nálunk!

Együk magunkat terhesre?

A természeti népeknél megfigyelték, hogy ha kevés a táplálék, csökken a nők termékenysége. A világháborúk alatt, a jegyrendszer bevezetése után lecsökkent termékenységi ráta, avagy a tartós éhezés hatására elmaradó menstruáció mind azt jelezte, hogy az agy a nemi hormonok szintjét, s ezen keresztül a szaporodás sikerességét a táplálékfelvétel függvényében szabályozza.

Jó tudni! A normál nemi ciklus feltétele, hogy a női test legalább 20% zsírt tartalmazzon. Az intenzív sportot folytató nők körében, különösen a hosszútávfutók közt, gyakori a menstruációs ciklus megszűnése, ami azután a sport abbahagyásával magától rendeződik.

Egy komolyabb fogyókúra vagy a már betegségnek minősülő anorexia nervosa jellegzetes tünete a menstruáció elmaradása.

Lili esete

Lili több lombikbébiprogramon vett részt, de pár hetes embrióit, dacára a teljes orvosi arzenál bevetésének, rendre elveszítette. Párjával hosszú tépelődés után döntöttek úgy, hogy pszichológushoz fordulnak. Már az első beszélgetés alkalmával kiderült, hogy Lili őrülten szorongott minden egyes magzatáért. A pszichoterápia során elsajátította a relaxációt és félelmei oldását.

Aztán kiderült: szinte azon a napon esett férjétől spontán teherbe, amikor jelentkeztek a terápiára, és a baba kilenc hónapra meg is született…
Elhízott „éhezők”

A kórosan túlsúlyos nők ugyancsak gyakran küszködnek meddőséggel. Ennek oka, hogy elhízott embereknél az agy érzéketlenné válik a táplálékfelvételről tudósító hormonra, a leptinre, és paradox mód, az agy az elhízott állapotot tartós éhezésnek észleli, és ezért gátolja a szaporodást.

Sok nő meddőségét a policisztás ovárium szindróma - POSZ - okozza, vagyis a peték megérnek, de nem képesek a tüszőkből kilökődni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy ilyen esetben a valódi megoldás a fogyás, amely megszünteti a POSZ-t és egyben minden egyéb, a túlsúllyal járó terhességi kockázatot is.

Szorongás, depresszió, terméketlenség

A stresszkutatás atyja, Sellye János már 1950-ben megfigyelte, hogy tartós stressz hatására kísérleti állatok petefészke sorvadni kezd. A menstruációs ciklus megszűnését tapasztalták háború kitörésekor vagy koncentrációs táborba kerüléskor is. De nem kell extrém stressz, hogy zavar lépjen fel a női nemi ciklusban. A nők körében jól ismert jelenség, hogy izgalmak, túlmunka, félelmek hatására elmaradhat a vérzés vagy zavar léphet fel a menstruációs ciklusban.

Veszélyes világban

A meddőség gyakori oka funkcionális amenorrhoea, vagyis a menstruáció elmaradása minden különösebb orvosi ok nélkül. Érintett nőket vizsgálva kimutatható volt, hogy az átlagnál erősebben szoronganak vagy depressziósak.

Jegyezzük meg! A stresszhormonok fékezik a nemi hormonok termelődését, de gátolják a megtermékenyülést, a magzat megtapadását és kihordását is. A magas stresszhormonszint arról tudósítja az agyat, hogy a nő „veszélyes világban él”, meg kell tehát akadályozni a terhességet. És az agy teszi a dolgát, ahogy ez évmilliók alatt génjeinkbe vésődött…

E tekintetben különösen nagy jelentősége van azoknak a vizsgálatoknak, melyeket külföldi meddőségi centrumokban folytattak le. Megállapították, hogy a lombikbébiprogramban részt vevő nőknél a megtermékenyülés sikertelenségét jó előre jelzi a nő tesztekkel mért szorongásának és depressziójának súlyossága.

Mire valaki a meddőségi centrumba eljut, általában jó oka van arra, hogy aggódva tekintsen a jövőbe. Sok nő már önmagában a meddőség lelki terheit is nehezen viseli, hát még, ha arra gondol, hogy „kifut az időből”. A gyermektelenség egy ponton a házasságot is veszélyeztetheti. Ráadásul sok nőben a lombikbébiprogram során az újabb és újabb sikertelen beavatkozások hatására tovább nő a szorongás és a depresszió szintje, így valójában egyre csökken a siker esélye.

Segíthet a pszichológus!

Vajon, ha oldjuk a szorongást, megszűnik a meddőség? Úgy tűnik, igen! Egy külföldön végzett vizsgálatba olyan meddő nőket vontak be, akik semmilyen orvosi kezelésre nem reagáltak. Valamennyien 10-12 alkalommal vettek részt pszichoterapeuta által vezetett stresszcsökkentő tréningen, s ennek hatására 60%-uk a későbbiekben teherbe esett.

Sok esetben azonban inkább az egyéni terápiától várható siker, különösen, ha az érintettnek sajátos problémái vannak, s ezért inkább „testreszabottabb” kezelést igényel. Takashi Hosaka és munkatársai immunológiai problémák miatt meddő nők számára szerveztek öt találkozásból álló csoportos pszichoterápiát, s a terápiát követő egy éven belül a résztvevők 34%-a teherbe esett.

Örökbe fogadott testvér

Sok történet szól arról, hogy az évekig sikertelenül próbálkozó párok végül az örökbefogadás mellett döntenek, majd ezt követően egyszer csak az asszony teherbe esik… A jelenségre a valószínű magyarázat az, hogy az örökbefogadásig a görcsös akarás és az ezzel járó szorongás gátolta a teherbe esést.

Optimális súly

Egy kísérletbe olyan nőket vontak be, akik évek óta sikertelenül próbálkoztak a mesterséges megtermékenyítő programokkal. Egyetlen feladatuk volt csupán: hízniuk kellett. A pár hónapos programot követően a részt vevő nők 50%-a teherbe esett és ki is hordta terhességét! A kutatók szerint a siker titka: az érintettek elérték optimális testsúlyukat.
Az evolúció bennünk dolgozik

Sokan azt hiszik, az evolúció meg a természetes kiválasztódás valami elmúlt, ősi dolog, pedig itt folyik napjainkban is. A természetes kiválasztódás része az is, ki hogyan tud megküzdeni a stresszel, kinek okoz ez pl. meddőséget, és aztán vajon megtalálja-e a kor tudományos lehetőségei közt az ő saját megoldását! De szelekció zajlik az anyaméhben is.

A megtermékenyülés, majd a magzat megtapadási próbálkozása során az anyai szervezet küzd a „betolakodó” ellen, az „idegen szövet”-re immunvédekezéssel reagál. Az a magzat életképes, aki ki tudja harcolni magának a „letelepedés” jogát. Az anya „fogadókészségét” a vér immunológiai elemzése alapján jól meg lehet becsülni. A vizsgálatok 87%-os pontossággal előre jelzik, ki lesz sikertelen a lombikbébiprogramban.

Ám itt sem orvosi értelemben vett „elváltozásról” van szó, hanem az anya lelkiállapotának és körülményeinek immunológiai hatásáról.

A gyermek a szerelem gyümölcse

Minden jel arra mutat, hogy az emberi faj fejlődése során a monogámia kialakulása szükséges volt az utódok biztonságos felneveléséhez. Egy nő még ma is nehezen birkózik meg egyedül gyermeke felnevelésével, vadászó-halászó őseinknél pedig ez egyenesen reménytelen vállalkozás volt. A nők tehát különösen érzékenyek azokra a jelzésekre, amelyek egy kapcsolat biztonságát/bizonytalanságát jelzik.

A szerelem és kötődés olyan evolúciós „találmány”, ami elősegíti a tartós, akár életre szóló kapcsolatok kialakulását. Ám, aki gyermekkorában nem tudta megtanulni szüleitől a bizalmat, az később még egy olyan kapcsolatban sem érzi magát biztonságban, ahol partnere a tenyerén hordozza.

Érdekes! A kapcsolati bizonytalanságnak tehát olykor a partner, olykor pedig a nő korábbi tapasztalatai az oka. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a kapcsolatukban bizonytalan nők körében sokkal gyakoribb a pszichés meddőség.

Nem biztosíték, ígéret…

Hazánkban is egyre nő az élettársi közösséget választók száma, s a külföldi statisztikák szerint a közös gyermek megszületésekor a kapcsolatok 50%-a már felbomlott. Nem véletlen tehát, hogy a nők titkon mindig is házasságra vágynak. A házasságkötés nem abszolút biztosíték, de legalább ígéret: veled szeretném leélni az életem.

Egy ízben egy fiatal nő keresett fel meddőségi problémájával, s mikor megkérdeztem, miért nem házasok, azt felelte: azért, mert az csak egy papír. Visszakérdeztem: ha a házasság tényleg csak egy formalitás, miért van párjában ezzel szemben ekkora ellenállás? Mindketten elvált szülők gyermekei voltak, kapaszkodtak a másikba, de lelkük legmélyén nem tudtak hinni egymásban. Még egy papír erejéig sem…

A magára maradt nő

A meddőség nem örökölhető, mindannyian termékeny szülők gyermekei vagyunk. A meddőség kialakul. A meddő gyermekkor, a meddő kapcsolat, a meddő kezelési próbálkozások mind csak súlyosbítják a meddő nő tragikus magányát. Vállán a felelősség, hogy a gyermeket végül is neki kéne megszülnie. Ebben a magányban csak egyre nő a szorongás és depresszió, amit nem old meg a hormonkezelés vagy a laparoszkópia! Szakértő pszichológus azonban segíthet!

Szendi Gábor
meddőség, lombikbébi, gyermektelenség

2007-01-19 21:42:30

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop