Hirdetés

Női jogvédők: az abortusz elérhetősége központi eleme a nők jogainak

Az abortusz elérhetősége központi eleme a nők jogainak - hangsúlyozták egybehangzóan a felszólalók a Patent Egyesület pénteki budapesti konferenciáján, ahol külföldi szakemberekkel együtt azt vázolták fel: ha korlátozzák az abortuszhoz való hozzáférést az a nem biztonságos abortuszok, és az ebből következő halálozások számának emelkedéséhez vezethet.

terhességmegszakítás, művi abortusz |

MTI Hírek 2012 ;9

Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza közölte: egy közelmúltban végzett felmérés szerint a magyar lakosság 65 százaléka nem támogatja az abortusz szigorítását. Spronz Júlia szerint ezért "politikai öngyilkosság" lenne most nekiugrani a szabályozás szigorításának, de úgy tűnik, hosszú távon ezt tervezik.

Kifejtette: a január elsejével hatályba lépett alaptörvény szerint "minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatásától kezdve védelem illeti meg”. A jogász szerint ez hungarikumnak számít, mivel mint mondta: egyetlen ország alkotmányban sem szerepel, hogy az élet védelmét a fogantatástól kell számítani, vagyis a magzat már jogalanynak tekinthető.

A politikusok azt hangsúlyozták, hogy ennek csak szimbolikus jelentősége van – mondta a jogász, de hozzátette: egyes nyilatkozatok és intézkedések másra utalnak. Példaként említette Gulyás Gergely fideszes képviselőt, aki többször hangsúlyozta, hogy szerinte az abortusz az élet elpusztítása, s mint ilyen számára elfogadhatatlan.

Spronz Júlia utalt a tavaly, uniós forrásokból indított, a kormány szerint a szülés népszerűsítéséről szóló, míg többek által abortuszellenesnek vélt plakátkampányra is. A jogász szerint ezek a plakátok bűntudatkeltőek és manipulatívak voltak, illetve sértették a nők emberi méltóságát.

Ezen felül egyes politikusok már azt is említették, hogy vissza kellene hozni az abortuszbizottságot, ráadásul oly módon, hogy tagjai között egyházi személyek is legyenek – mondta Spronz Júlia. A jogvédők attól is tartanak, hogy az abortusz szigorításának céljából a költségtérítés mértékén is változtatnának. Mint mondta: jelenleg ha nem egészségügyi okokhoz, vagy bűncselekményhez köthető terhességmegszakításról van szó, a beavatkozás költsége összesen 29710 forint. Ennek kifizetéséhez szociális alapon lehet kedvezményt, vagy mentességet kapni.

A jogász szerint, ha ezt a szabályozást szigorítják, az a szegényebb nőket a házi praktikák felé, míg a gazdagabbakat az abortuszturizmusra kényszerítheti. Spronz Júlia ennek kapcsán azt mondta: egy bécsi abortusz klinikáról már jelezték, az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a hozzájuk forduló magyar nők aránya. Rodica Comendant, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője leszögezte: nincs bizonyíték arra, hogy a biztonságos abortusz korlátozása növelné a születések számát.

A biztonságos abortuszok korlátozása csak a legális abortuszok számát csökkenti – tette hozzá. A WHO adatai szerint évente világszerte 42 millió abortuszt végeznek, amelynek több mint fele nem biztonságos. Ennek következtében évente 47 ezer nő hal meg a világon - mutatott rá.

Rodica Comendant leszögezte: az abortusz számát csak úgy lehet csökkenteni, ha a nemi életre, a biztonságos szexuális életre való nevelés, valamint a fogamzásgátlás kérdése nagyobb hangsúlyt kap. Johanna Westeson, a Reprodukciós Jogok Központjának európai regionális igazgatója előadásában megjegyezte: az élethez való jog kapcsán még az emberi jogok nyilatkozatában is a születés szót használják, vagyis a magyar alaptörvénnyel szemben a magzatot nem tekintik jogalanynak.

Az abortusz elérhetősége központi eleme a nők jogainak – tette hozzá. Johanna Westeson úgy fogalmazott: Magyarországnak olyan szabályozásra van szüksége, amely a nőket nem degradálja le a magzat egyszerű hordozójává, hanem a magzat mellett a nők és a gyerekek védelméről is szól.
terhességmegszakítás, művi abortusz

2012-01-27 14:48:35

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop