Hirdetés

Az életmód és egyes betegségek kapcsolata nőknél – több a kérdés, mint a válasz

Egy nagyszabású felmérés és kísérletsorozat, melyet az Egyesült Államok kongresszusának megbízása alapján folytattak le, alapjaiban kérdőjelezte meg néhány eddig biztosnak vett tétel igazságát a nők szívbetegségével, bizonyos rákfajtáival valamint csontritkulásával kapcsolatban.

hormonterápia, osteoporosis, rák |

InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Dobos, L.

A nők egészségével foglalkozó orvosok többsége mindeddig egyetértett abban, hogy az ösztrogén védi a nőket a szívbetegség ellen; hogy az alacsony zsírtartalmú étrend egészségesebbé tesz, és hogy kalciumpótlással megelőzhetők a csonttörések.

A Women’s Health Initiative nevű 1992-ben útjára indított kísérletet lezáró tanulmány még kritikusai szerint is mérföldkőnek számít nemcsak azért, mert megkérdőjelezett eddigi vélt igazságokat, de azért is, mert kiderült, milyen keveset tud az orvostudomány a népesség feléről.

A kísérletben több mint 161 ezer nő vett részt 40 klinikai központban. Az átlagosan 63 éves (50-79) résztvevők között képviseltette magát valamennyi etnikum. A felmérés egyik része klinikai kísérlet volt, a másik egy megfigyelésen alapuló tanulmány. A felmérés célja az volt, hogy felfedjék az idősebb korú nők halálozásának és megbetegedéseinek – szívbetegség, egyes rákfajták és csontritkulás – főbb okait.

A kísérlet klinikai részében összesen 68 132 nő vett részt, és a fő kérdések a következők voltak:
– Mi az ösztrogénterápia hatása a szívbetegségekre, az osteoporosisra és az emlőrákra?
– Megelőzi-e a szívbetegséget és a rákot a zsírszegény diéta?
– Megelőzhetők-e kalciumpótlással a csontritkulásból eredő törések?

A megfigyelésen alapuló tanulmány 93 676 nő kórelőzményét és életmódbeli szokásait követte, a résztvevők itt nem kaptak semmiféle gyógyszert, és nem részesültek semmilyen orvosi intervencióban. A cél az életmód és bizonyos betegségek közötti kapcsolat meghatározása volt.

Az ösztrogénpótlásról

Az 1990-es évek közepétől egészen 2002-ig igen nagymértékben nőtt az ösztrogént szedő nők száma. (1999-ben például az orvosok 90 millió hormonterápiás receptet írtak fel.) Ez köszönhető egyrészt a gyógyszergyárak széles körű marketingmunkájának, másrészt egyes tanulmányoknak, amelyek szerint az ösztrogénnel megelőzhető a szívbetegség.

2002-ben azonban az országos egészségügyi intézet bejelentette, hogy abbahagyja a klinikai kísérleteket, mert megállapítható, hogy a hormonpótló terápiának több a kockázata, mint a haszna. Azóta az ösztrogén terápiára már nem úgy tekint az orvostársadalom, mint a szívbetegség egyik megelőző intézkedésére. Ha mégis, kizárólag a menopauzás tünetek enyhítésére írják fel, és szedését csak alacsony dózisban és rövid ideig ajánlják. Még a neve is megváltozott, míg korábban „hormonpótló terápiának” nevezték, ami arra utalt, hogy a menopauza valamilyen ösztrogénhiányos betegség okozója, ma egyszerűen csak „hormonterápia” a neve.

A zsírszegény étrend és a kalciumpótlás

A hormonpótlás mellett a kutatók két étrenddel összefüggő kísérletsorozatot is figyelemmel kísérletek. Nemrégiben bejelentették, hogy a kevesebb zsír fogyasztása nem csökkenti jelentősen az emlőrák, a szívbetegség, a stroke vagy a vastag- és végbélrák kockázatát. A kalcium-kísérlet során megállapították, hogy az étrendi kiegészítőknek csupán szerény hatásuk van a csontok ásványianyag-tartalmára, és a csípőtörést csak a nők egy kisebb csoportjánál előzik meg.

Ezek az eredmények ellentmondtak sokorvos korábbi meggyőződésének. Most azt vizsgálják a kutatók, hogyan is alkalmazzák ezeket az eredményeket. Egyes bírálók szerint a zsírcsökkentés mértéke a kísérletben nem volt eléggé jelentős. A legtöbb szakember szerint azért nem árt kalciumot szedni, ha valaki természetes úton nem jut elegendőhöz, és továbbra sem ajánlott a sok zsírt tartalmazó étrend.

Bár kevesebb nyilvánossággal járt, a megfigyelésen alapuló kísérlet is érdekes eredményekkel zárult. Sokak számára lehet meglepő, hogy a séta éppen olyan hatékonyan véd az emlőrák ellen, mint a megerőltető testmozgás.

Az elkövetkező időkben a kutatók a kísérletek résztvevőitől vett vér- és DNS-minták segítségével többek közt arra a kérdésre keresik a választ, mi tesz egyes nőket fogékonyabbakká a szívbetegségre, egyes rákfajtákra és a csontritkulásra. Mások a hormonkísérleteket tekintik át, például azt kutatva, véd-e a hormonpótlás a szívbetegség ellen akkor, ha korábban kezdik adni, nem csak idősebb korban. Egy dologban egyetértenek a kutatók – ez a felmérés csak a kezdet volt.

Newsweek
hormonterápia, osteoporosis, rák

2007-11-30 23:31:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop