Hirdetés

Stroke és a fizikoterápia

Intenzív fizikoterápiával jó eredménnyel hozhatók vissza a felső végtag elveszett funkciói jóval a szélütés bekövetkezte után - erre a következtetésre jutottak a Floridai Egyetem kutatói.

stroke, agyvérzés, szélütés, fizikoterápia, rehabilitáció |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A stroke után akár azonnal is elkezdődhet a regenerálódás, attól függően, hogy az agy mely területei voltak érintettek, mekkora volt a károsodás kiterjedése, valamint sikerült-e meghatározott időn belül megkezdeni a terápiát.

Javulásra az agyi érkatasztrófát követő fél évben számítanak a szakemberek. A Floridai Egyetemen végzett vizsgálatokban viszont olyan betegek vettek részt, akiknél egy évvel vagy még hosszabb idővel a rehabilitáció után is tartós mozgáskiesés állt fenn - olvasható kutatást ismertető Science Daily hírportálon.

A programban 39 ember vett részt, akik 12 héten át heti öt alkalommal napi öt órában részesültek fizikoterápiában. A kutatás során azt vizsgálták, hogy miként alakíthatók ki a stroke következtében megszakadt "normális" ingerület átviteli pályákat helyettesítő idegi "kerülőutak".

A projekt keretében három különböző rehabilitációs módszert vizsgáltak. Ez egyrészt motoros tanulási rehabilitáció volt, amelynek során a betegek úgy tanulták meg a mozdulatokat, ahogy például a tenisszel ismerkedő személy gyakorolja a szervákat. A rehabilitáció e fajtájánál a betegnek minél tudatosabban kell elvégeznie az adott mozdulatsort, ehhez folyamatosan ismételnie kell a gyakorlatokat.

A második csoportban elektromos impulzusokkal stimulálták az alkar izmait, a harmadik csoport számára pedig "robot vezérelte" programot dolgoztak ki: a résztvevők egy speciális szoftver irányításával a monitoron hajtották végre a feladatokat úgy, hogy az alkarjukat és a kezüket rögzítették, csupán a könyöküket és a vállukat mozgathatták.

Míg az első csoport napi 5 órában végezte a motoros rehabilitációt, a másik kettő csak 3,5 órát dolgozott, a fennmaradó másfél órában vagy elektromos izom stimulációban részesült vagy a monitoron végezte a gyakorlatokat.

Az eredményeket értékelve Janis Daly, a Floridai Egyetem professzora elmondta, hogy az intenzív fizikoterápia hatására a páciensek visszanyerték a motoros funkciókat. A háromféle rehabilitációs módszer sikeressége között viszont nem tapasztaltak lényeges eltérést.

"Egyes betegeknél jelentős javulás állt be, míg másoknál kisebb volt az előrelépés. Egyesek olyan összetett feladatok ellátására vlettek képesek, amelyet nem tudtak a fizikoterápia előtt végrehajtani. Így akadt olyan beteg, aki a kezelés előtt képtelen volt a kanalat a szájához emelni, a fizikoterápia után viszont önállóan tudott enni" - magyarázta Janis Daly.

stroke, agyvérzés, szélütés, fizikoterápia, rehabilitáció

2015-06-15 22:20:15

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop