A tanulmány szerzői 2092 festményt tanulmányoztak, közöttük két Parkinson-kórban szenvedő alkotó, Salvador Dali és Norval Morrisseau, valamint két Alzheimer-kóros festő, Willem de Kooning és James Brooks képeit.

Összehasonlítási célból bevették a tanulmányba Marc Chagall, Pablo Picasso és Claude Monet képeit is, akik semmilyen idegrendszeri károsodással járó betegségben nem szenvedtek.

A tudósok az úgynevezett fraktálelemzés módszerét alkalmazták (a fraktálok végtelenül komplex geometriai alakzatok). Ezt a digitális képalkotó módszert korábban már felhasználták arra, hogy az eredetit a másolattól megkülönböztessék, most pedig a képek összetettségi fokát mérték fel vele.

De Kooning és Brooks esetében a tanulmány azt állapította meg, hogy 40 éves koruktól - azaz jóval korábbtól, mintsem az Alzheimer-kórt diagnosztizálták volna náluk - igen alacsony volt a műveik összetettségi foka. De Kooning betegségét 1989-ben, 85 éves korában, Brooksét pedig 79 éves korában állapították meg.

Dali és Morrisseau esetében a kutatás életük derekén a "fraktáldimenzió" növekedését, majd 60-as éveik közeledtével a visszaesését állapították meg. Dalinál 76 éves korában diagnosztizálták a Parkinson-kórt, amikor a keze erősen remegni kezdett. Morrisseau 65 éves volt a betegség megállapításakor.

Chagall, Monet és Picasso esetében a tanulmány ellentétes tendenciát tárt fel: képeik összetettsége az idő előrehaladtával csak növekedett.

"Remélem, a tanulmány megindítja a gondolkodást arról, mi történik az agyban a betegség diagnosztizálása előtt" - mondta Alex Forsythe.