Hirdetés

Évtizedekkel a tünetek előtt detektálható az Alzheimer-kór

Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.

Alzheimer-kór, korai jelek, diagnózis |

MTI Hírek 2012 ;9

A Lancet Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban olyan emberek agyát térképezték fel, akik hordozzák az Alzheimer-kór korai, 40 éves kor körüli megjelenéséhez köthető gént, és ezeket a képeket összehasonlították olyan emberek agyáról készült felvételekkel, akiknél nem volt várható a családi halmozódású Alzheimer-változat megjelenése.

Korábban is feltételezték, hogy az Alzheimer-kór hamarabb kezd kialakulni az agyban, mint amikor első tünetei megjelennek, egyes agyterületeken az agysejtek száma ekkorra vélhetően akár 20 százalékkal is lecsökken a sejtpusztulás miatt.

Az arizonai Banner Alzheimer Intézet kutatói húsz olyan, 18 és 26 év közötti ember agyát szkennelték, akik hordozzák a korai megjelenésű Alzheimer-kórhoz köthető génmutációt, amelynek jelenlétében csaknem mindig felbukkan 40 éves kor körül a betegség, valamint huszonnégy olyan kortársuk agyát, akiknél nincs jelen a mutáns gén.

"Megállapításaink azt sugalaják, hogy az agyi változások megkezdődnek sok évvel az Alzheimer-kór klinikai megjelenése előtt" - idézte Eric Reimant, a kutatás egyik résztvevőjét a BBC.

A szakemberek azt remélik, hogy az érintettek korai diagnózisával hatékonyabb kezelésre nyílik lehetőség.
Alzheimer-kór, korai jelek, diagnózis

2012-11-08 09:41:59

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop